Miskolci Törvényszék - Nem kapott dohányt, két embert szúrt meg – előzetes letartóztatásba került

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint késsel szúrt meg két férfit, miután egy kiskorú nem adott neki dohányt.
 
A gyanúsított 2018. május 13-án este 7 óra körül a nyitott kapun keresztül bement egy ózdi tömbház közös előterét képező udvarra, ahol az ott játszó kiskorútól dohányt kért. A kiskorú közölte, hogy nem tud adni, azonban a gyanúsított továbbra is maradt. A gyanúsítotthoz ekkor két férfi is odalépett, felszólították, hogy távozzon, de a férfi ennek nem tett eleget. A gyanúsított és a sértettek között dulakodás alakult ki, mire a gyanúsított a zsebéből egy kést vett elő, és azzal az egyik sértett bordái közé szúrt, majd combon szúrta, míg a másik sértettet hasba szúrta. Ekkor megjelent egy harmadik férfi, aki felé a gyanúsított a késsel hadonászni kezdett. A történteket látva egy nő felkapott a földről egy féltáglát, amit a férfi felé dobott, így az elszaladt a helyszínről.
 
A gyanúsítottal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
A bűncselekmény akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A bíróság végzése szerint a várható büntetés miatt fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Alappal lehet tartani attól is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a közelében lakó sértetteket megfélemlítené, valamint újabb bűncselekményt követne el. A fenti indokokra figyelemmel a bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. 
 
A végzés jogerős.
 
Miskolc, 2018. május 16.
 
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály