Miskolci Törvényszék - Több mint 292 millió forint vagyoni hátrány okozásának gyanúja miatt rendelték el a terhelt előzetes letartóztatását

 
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás. 
 
A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők 2012. november és 2014. augusztus közötti időszakban Szlovákiában gyártott vasbeton termékeket úgy hoztak be Magyaroroszágra, hogy azokat több cégen futtatták keresztül, majd az árut a gyanúsított egy társának érdekeltségébe tartozó cégek számára értékesítették tovább. A közbeiktatott számlázó gazdasági társaságok nem tettek adóbevallást, vagy adóminimalizáló tevékenységet folytattak. Ezen cégeket időközönként lecserélték, vagy elérhetetlen személyekre íratták, a könyvelési anyag rendszerint eltűnt, az ügyvezetők nem voltak elérhetőek. Egyes gazdasági társaságok ügyvezetője a gyanúsított volt, aki csak „papíron” vásárolta meg a fémipari alapanyagokat abból a célból, hogy azok mire az árut ténylegesen megszerző gazdasági társaságokhoz kerülnek, az átalános forgalmi adóbevallási kötelezettség szempontjából „tiszták” legyenek. A fiktív számlák kibocsátásával a gyanúsítás szerint a terhelt több mint 292 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek.
 
A bíróság a bűncselekmények elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt 11 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, mely a bíróság szerint már önmagában megalapozza a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyét. A nyomozás még folyamatban van, további bizonyítási cselekmények várhatóak, ezért a büntetőeljárás ezen szakaszában a bíróság álláspontja szerint mindenképpen szükséges a terhelttel szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása.
 
A bíróság döntése jogerős.
 
 
Miskolc, 2017. július 31. 
 
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály