Pécsi Törvényszék - Előzetes letartóztatás lopás bűntette miatt

A Pécsi Járásbíróság 2017. október 11-én elrendelte egy hajléktalan pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, magánokirat, illetve készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és más vagyon elleni bűncselekmények alapos gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított 2017. szeptember 13. és 23. közötti időszakban, Pécsett, a belvárosban parkoló több gépkocsi ablakát feltörte, illetve próbálta meg feltörni és azokból különböző tárgyakat, bankkártyát, bevásárló kártyákat, személyi okmányokat, készpénzt, ruhaneműket tulajdonított el vagy próbált meg eltulajdonítani. A gyanúsított a cselekmények elkövetése során összesen 552.986 forint, míg rongálással összesen 220.000 forint kárt okozott.
 
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmények legsúlyosabbika egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
 
A gyanúsított a bűncselekményeket más, folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el.
 
A bíróság határozatát az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette. Az ülésen nem volt jelen a kirendelt védő, ő három napon belül jelenthet be fellebbezést.
 
Pécs, 2017. október 11.
 
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály