Szegedi Ítélőtábla - Hajléktalanra támadó fiatalokat ítélt el a Szegedi Ítélőtábla

Egy idős hajléktalanra Mezőtúron rátámadó három fiatalt ítélt el január 5-i tárgyalásán a Szegedi Ítélőtábla. 
A táblabíróság a II. rendű, az elkövetéskor 19 éves vádlottat 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés, csoportosan elkövetett rablás bűntettéért és folytatólagosan elkövetett zsarolás kísérletéért. A bűncselekmény idején 18 évesnél fiatalabb III. rendű vádlott ugyanezen bűncselekményekért három év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás büntetést kapott. A IV. rendű vádlottat, aki a bántalmazásokban nem vett részt, 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fiatalkorúak fogházával sújtotta a táblabíróság. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
A bűncselekmény idején már 60 évet betöltött sértett hajléktalanként, havi 22 800 forint szociális segélyből és alkalmi munkákból élt Mezőtúron. 2013 őszén az I. és a III. rendű vádlott egy parkban találkozott a sértettel, akiről tudták, hogy könnyű vele elbánni. Megkérdezték tőle, mikor kapja a segélyt, majd közölték vele: abból minden hónapban 5000 forintot adjon át nekik, mert ha ezt nem teszi meg, bántalmazni fogják. A fölényesen fellépő fiataloktól megijedő sértett megígérte, hogy fizet nekik.  A beszélgetés utáni időszakban a sértett nem adott pénzt a fiataloknak, mivel nem találkozott velük, és azok őt nem keresték. 2014. január 20-án azonban a négy vádlott egy ABC áruház előtt véletlenül összefutott a sértettel, akitől az egyikük csak cigarettát kért. A sértett nem tudott adni. Az I. rendű vádlott szándéka az volt, hogy a hajléktalan férfitól értéktárgyat, pénzt és cigarettát vegyen el. Ez az ötlet a többieknek is tetszett, ezért a társukkal tartottak, és követték a sértettet. Amikor utolérték, az I. és a II. rendű vádlott nekihajtott a sértettnek, aki ettől a földre került. Majd a két vádlott bántalmazni kezdte a férfit, ütötték, ahol érték, és meg is rugdosták. A többiek nem vettek részt a bántalmazásban. Miután minden vádlott elhagyta a helyszínt, a sértett a vasútállomás felé indult, ahová a fiatalok is tartottak. Az állomás előtt a vádlottak körbevették az ekkor már vérző fejű férfit, akitől elvették az óráját és az öngyújtóját, majd az I. rendű vádlott felemlegette a segélyből ígért öt-hatezer forintot, azzal fenyegetőzve, ha a férfi nem ad pénzt, megverik. A sértett félelmében megígérte, hogy fizetni fog a vádlottnak. A vádlottak ez után is követték a férfit, majd az I., a II. és a III. rendű vádlott ismét ütni, rugdosni kezdte a hajléktalant. A sértett már sírva kérte, hogy hagyják békén, amikor egy járókelő hangosan kiabálva rászólt a támadókra, akik megijedtek és elfutottak. A sértett a verés következtében 8 napon túl gyógyuló, a bordatörése következtében közvetve életveszélyes sérülést szenvedett, amelyet szakszerű orvosi beavatkozás szüntetett meg.
 
Az I. fokú ítélet a Szolnoki Törvényszéken 2016. február 16-án született meg, akkor még 4 vádlott ügyben. Az I. rendű vádlott ítélete (4 év javítóintézeti nevelés) időközben jogerőre emelkedett, így a fellebbezések után a Szegedi Ítélőtábla 3 vádlott ügyét tárgyalta.