Szegedi Törvényszék - Költségvetési csalás bűntette miatt került előzetesbe a gyanúsított

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a nyomozó hatóság. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. augusztus hó 13. napjáig tart.
 
A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a gyanúsított is részt vett az alábbi cselekményekben.
 
Az egyik gyanúsított, aki egy, többek között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő, szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, az ezen tevékenységgel kapcsolatos közterhek alóli mentesülés céljából egy olyan többszintű céghálót működtetett társaival együtt, amelynek eredményeképpen az állami költségvetést több mint 3 milliárd forintos vagyoni hátrány érte.
 
A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett  iskolaszövetkezetek a gyanú szerint érdemi tevékenységet nem folytattak, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól a tevékenységet ténylegesen szervező gyanúsított által vezetett szombathelyi székhelyű cég mentesüljön. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket nem vallották be vagy ha történt is bevallás, azt nem követte az adó megfizetése. A bűnszervezet 2013. és 2016. januárja közötti működésével összefüggésben a több, mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetését általános forgalmi adó adónem mintegy 1,7 milliárd, míg személyi jövedelem adó adónemben mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.
 
A bíróság a gyanúsított esetében indokoltnak tartotta a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ugyanis megalapozottan lehetett következtetni arra, hogy a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és büntetési tételére figyelemmel (halmazati büntetésre és bűnszervezetre irányadó szabályokra figyelemmel 5-20 évig terjedő szabadságvesztés) szabadlábon hagyása esetén megszökik, elrejtőzik, továbbá a cselekmény gyanúsítás szerint szervezett, bűnszervezet keretében történő elkövetésre is figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekedne, emellett esetében a bűnismétlés veszélye is fokozottan fennáll.
 
A bíróság kényszerintézkedést elrendelő döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.
 
Szeged, 2017. július 14. 
 
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály