Szegedi Törvényszék - Nem jogerős előzetes letartóztatás elrendelése emberölés bűntette miatt

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2018. június 04-ig tart. 
 
A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. január 18-án élettársával és 5 hónapos gyermekével egy balástyai hotelben szállt meg, ahol a gyanúsított ezidáig ismeretlen körülmények között olyan mennyiségű kábítószert (amfetamint) juttatott gyermeke szervezetébe, amely a gyermek halálát okozta. Az eddigi adatok szerint az amfetamin természetes úton való szervezetbe kerülése nem volt lehetséges, a gyermek halálát kábítószer kiváltotta oxigénhiány és légzési elégtelenség okozta.
 
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bűncselekményt látszik megvalósítani, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne. Ezen túlmenően megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekedne, ezért előzetes letartóztatásának elrendelése mindenképpen indokolt.
 
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be ellene, így a végzés nem emelkedett jogerőre.
 
Szeged, 2018. május 08.
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály