Székesfehérvári Törvényszék - Ítélethirdetés a 2 üveg pálinkáért az idős sértett életét kioltó fiatalok ügyében

A Székesfehérvári Törvényszék büntetőtanácsa a mai napon hozott ítéletet a különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben. 
 
A bíróság ítéletében megállapította, hogy a két fiatalkorú és egy felnőtt vádlott 2016. november 7-én este, ittas állapotban, egy móri házba bementek, hogy ott alkoholt és más, értékkel bíró dolgot szerezzenek. 
Az ingatlanban először a sértett gépkocsiját próbálták meg beindítani, hogy azt eltulajdonítsák, azonban ez nem sikerült. A mozgásra ugyanakkor felfigyelt az ingatlanban lakó házaspár 84 éves férfi tagja, aki kiment az udvarra és észrevette a vádlottakat. Ekkor őt az egyik vádlott feldöntötte, majd mindhármantestszerte bántalmazni kezdték, főként a fejét és a felsőtestét többször nagy erővel megrúgták. Majd a magatehetetlen állapotba került sértettet az udvaron hagyva a lakóépületbe mentek. Ott az ugyancsak idős, rossz egészségi állapotú feleségtől pénzt követeltek, majd a konyhából 2 üveg pálinkát és aprópénzt magukhoz véve távoztak.
Az idős férfi a bántalmazás során életveszélyes sérüléseket szenvedett, és - a szakszerű kórházi ellátás ellenére –mintegy három héttel később elhunyt.
 
A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottakat, mint társtetteseket, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, kifosztás bűntettében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az I. rendű vádlottat, mint visszaesőt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, a fiatalkorú II. rendű vádlottat 13 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, míg a fiatalkorú III. rendű vádlottat 10 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész az I. rendű vádlott tekintetében súlyosításért fellebbezett, a II. és III. r. vádlottak tekintetében 3 napot fenntartott nyilatkozattételre, míg a vádlottak, védőik és a III. rendű vádlott törvényes képviselője enyhítésért fellebbezést jelentett be. A vádlottak előzetes letartóztatását a bíróság jogerősen fenntartotta.
 
Székesfehérvár, 2018. május 16.
 
Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztály