Szolnoki Törvényszék - Követ hajított a közlekedő kamion szélvédőjébe, másfél év börtönre és mintegy kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélték

A Kunszentmártoni Járásbíróság 2018. január 9-én meghozott, immáron jogerős ítéletével közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettében és kisebb kárt okozó rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre és 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a 60 éves férfit, aki 2016 nyarán a 442-es számú főúton követ hajított egy közlekedő kamion szélvédőjébe, hogy megállítsa a sofőrt.
 
Az eset 2016. július 28-án történt. A férfi délelőtt 11 óra 10 perc körül az egyik martfűi benzinkúton véletlenül találkozott össze a kamionsofőrrel, akit korábbról ismert. Meg volt győződve arról, hogy a sofőr tartozik neki, ezért megszólította és a pénzét követelte tőle. A sofőr tagadta, hogy tartozik, majd rövid szóváltást követően beült a kamionjába és Kunszentmárton felé indult. 
A férfi azonban nem hagyta annyiban, beült a személygépkocsijába és a kamion után eredt, megelőzte, megállt az út mellett, megvárta, hogy odaérjen és az úttest jobb oldalán állva az előtte elhaladó kamion vezető fülkéjének jobb oldalához egy ismeretlen tárgyat hajított. A kamionban nem esett kár, a sofőr pedig megállás nélkül haladt tovább.
A férfi továbbra sem hagyta annyiban, visszaült a kocsijába, üldözőbe vette, majd ismét megelőzte a kamiont, megint megállt az út mellett, ismét bevárta, de már nem bízta a véletlenre a dolgot: a közelben futó vasúti sín mellől felvett egy 6x9 cm-es töltéskövet, és amikor a kamion odaért, a szélvédőjébe hajította. 
A kő betörte a szélvédőt, és a kamion anyósülésén landolt. A darabokra hulló szélvédő beterítette a sofőrt, de nem vesztette el lélekjelenlétét, az úttest jobb oldalára húzódott és megállt, így nem történt tragédia. A férfi fenti cselekményével közvetlenül veszélyeztette a sofőr életét és testi épségét, és 73.000 forint kárt okozott a kamionban.
 
A hatályos jogszabályok szerint közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követi el számos más eset mellett az, aki jármű megrongálásával vagy közlekedő jármű vezetője elleni erőszak alkalmazásával más életét vagy testi épségét veszélyezteti, ahogyan 50.000 forint kárérték felett bűncselekmény a rongálás is, amit az követ el, aki idegen vagyontárgy megrongálásával kárt okoz.
 
Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság járt el: a 2018. január 9-én meghozott ítéletével közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettében és kisebb kárt okozó rongálás vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, és 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 180.000 Ft pénzbüntetésre ítélte.
 
Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vette, így az 2018. január 11-én jogerőre emelkedett. 
 
Szolnok, 2018. január 11.
 
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztály