Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy jogtalanul eltulajdonított egy kiskunfélegyházi temetőnél lévő mosdó helységben – lezárt állapotban – elhelyezett elektromos kerékpárt. A lopással 149.000,- forint, a rongálással 5.000,- forint kár keletkezett.
 
A fentiek alapján a nyomozó hatóság a gyanúsítottal lopás bűntettének megalapozott gyanúját közölte.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 48 éves kecskeméti nőnek, akit két idős nő sérelmére elkövetett rablás kísérletével gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves lajosmizsei férfinak, aki a gyanú szerint 2020. júniusában több alkalommal lopott el élelmiszert, valamint elektronikai és háztartási cikkeket.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. júniusában egy kecskeméti gyorséttermi konténerből, valamint egy lajosmizsei élelmiszerüzletből élelmiszert, üdítőt, késélezőt, hangszórót és készpénzt vitt el. Az így okozott kár meghaladja a 280.000, -Ft-ot. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 12 gyanúsítottnak, akik a gyanú szerint már hosszabb ideje, szervezetten kábítószerrel, valamint új típusú pszichoaktív anyaggal kereskedtek.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két székesfehérvári, egy bicskei és egy hatvani férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 22 éves külföldi férfinek, akit ittas állapotban elkövetett járművezetéssel és közokirat hamisítással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. november 17-én ittasan vezetett egy személygépkocsit, Kecskemét belterületén, amikor letért az úttestről és egy fának-, majd egy lakóház falának ütközött. A férfi a baleset helyszínéről távozott, azonban a rendőrök nem sokkal később elfogták.

A Tatabányai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki márkás parfümöket lopott a drogériából. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 56 éves kecskeméti nőnek, akit csalással gyanúsítanak.

A Salgótarjáni Járásbíróság 40 nap elzárást szabott ki távoltartó határozat szabályainak megszegése szabálysértés elkövetése miatt egy bátonyterenyei férfival szemben.

2024. 06. 25.

Az Esztergomi Járásbíróság lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben, jogerős büntetővégzésében 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki egy kispuskát használt rendszeresen disznóöléskor. A bíróság a lefoglalt lőfegyver, tár és lőszer elkobzását is elrendelte.

2024. 06. 25.

Az Esztergomi Járásbíróság járművezetés ittas állapotban bűntette miatt indult ügyben büntetővégzésében jogerősen 1 év 8 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetést, 200.000 forint pénzbüntetést, valamint 3 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki azzal a sofőrrel szemben, aki ittas állapotban egy parkoló tehergépkocsinak ütközött.

2024. 07. 02.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen sikkasztás bűntette miatt 240 óra közérdekű munkára és 150.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy nőt. A 4.409.435 forint lefoglalt számlapénz lefoglalását megszüntette és kiadni rendelte a sértettnek, továbbá kötelezte a vádlottat 671.565 forint kártérítés megfizetésére a sértett részére.

2024. 07. 17.

A Tatabányai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben, bíróság elé állítás keretében döntött azzal a férfivel szemben, aki egy rendőrrel szemben lépett fel erőszakosan. A bíróság a vádlottat 2 év – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

2025. 01. 10.

Saját hálószobájukban támadt feleségére, majd több késszúrással végzett az asszonnyal a terhelt. Ellene emberölés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat nyomozást. 2025. január 10-én megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

2024. 04. 10.

Szívességet kért a sértettől egy HÉV állomáson a terhelt. Később utánament és váratlanul támadta meg a gyanútlan férfit. Rablás bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. április 10-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

2025. 02. 05.

Enni járt élelmiszerüzletekbe a gyanúsított, azonban az elfogyasztott termékek kifizetése nélkül távozott a boltokból. Szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 5-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

2025. 04. 10.

A Szombathelyi Járásbíróság 1  év időtartamra próbára bocsátotta azt a két férfit, akikkel szemben a Szombathelyi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség indítványára a bíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésben állapította meg a vádlottak büntetőjogi felelősségét.

Bizonyítottság hiányában felmentette a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a két vádlottat, akiket üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekménnyel vádolt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség. A bíróság szerint kétséget kizáróan nem bizonyítható a vádlottak bűnössége: a sértettek és a tanúk ugyanis még a nyomozati szakban visszavonták terhelő vallomásaikat, egyéb bizonyíték pedig nem állt rendelkezésre. 

A Bajai Járásbíróság egy hónapra elrendelte azoknak a román állampolgároknak a letartóztatását, akik a gyanú szerint Dunafalváról indulva segítettek volna illegális bevándorlóknak Nyugat-Európába jutni.

A megalapozott gyanú szerint a férfiak 2018. november 26-án hajnalban Dunafalvára mentek, hogy onnan négy olyan török állampolgárt szállítsanak Nyugat-Európába, akik meg nem engedett módon lépték át a magyar államhatárt. 

A rendőrség még Dunafalva belterületén ellenőrzés alá vonta a járművet, amelynek négy török utasa jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni.