Fogalmazó jelöltek vizsgáztak a Magyar Igazságügyi Akadémián

Thumbnail

Írásbeli vizsgát tettek a bírósági fogalmazói álláshelyekre jelentkező pályázók szeptember 6-án a Magyar Igazságügyi Akadémián. Az esszéírás és a tesztkérdések megválaszolása mellett szövegértési feladatot is meg kellett oldaniuk. A felvételi felhívásra összesen 74 pályázat érkezett, a sikeres szóbeli és írásbeli vizsgákat követően 36 álláshely betöltésére lesz lehetőség. 
 
A felvételizők vizsgabiztosok felügyelete mellett oldották meg a három részből álló feladatsort. A tesztkérdések megválaszolása mellett egy, a bírósági szervezetet érintő aktuális témában esszét kellett írniuk és egy kiberbűnözéssel kapcsolatos hírt értelmezniük. 
 
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy volt az érdeklődés a fogalmazói álláshelyek iránt, kétszeres volt a túljelentkezés. Az írásbeli vizsgán három teremben, mindösszesen 57 pályázó mérte össze tudását. A felvételizők egy része, 1 éven belüli versenyvizsgán elért, beszámítható eredménnyel rendelkezett, így nem kellett újabb vizsgán részt venniük. A sikeres írásbeli vizsgát követően szóban is megmérettetik magukat szeptember 19-én.