Közösséget építenek a családbarát intézkedések a Veszprémi Törvényszéken

tsz

Könnyebben vehetik a hétköznapok akadálypályáját a Veszprémi Törvényszék dolgozói. Egymást érik a kisgyermekes szülők számára kedvező intézkedések, így az intézmény júliusban megkapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Családbarát Munkahely” díját.

Olyan különleges lépések vezettek ez elismeréshez, mint például a stresszkezelő tréningek bevezetése, amelyek célja, hogy a több mint háromszáz főt foglalkoztató törvényszéken mindig a lehető legmagasabb színvonalon valósulhasson meg a munkavégzés. A programot egy előzetes felmérés előzte meg, amely azt mutatta, hogy a komoly igény van a feszültségcsökkentő, problémamegoldó és kommunikációs technikákkal foglalkozó oktatásokra. 

Nagy hangsúly került foglalkoztatást érintően a rugalmasságra is, amelynek előnyeit gyerkőcleginkább a kisgyermekes szülők élvezhetik. Ők nem csak akkor élhetnek a rugalmas munkaidő lehetőségével, ha azt egy váratlan élethelyzet indokolja, hanem más, különleges esetekben is. Szeptemberben, az iskolakezdés első napjaiban például az alsó tagozatos diákok szülei számára 8 óra után kezdődött a munkaidő. 

Folytatódtak azok a hagyományok is, amelyek már az EMMI elismerése előtt népszerűvé sümegváltak az intézményben. Ilyen volt az a „nyárindító rendezvény”, amelynek a törvényszék kezelésében lévő alsóörsi üdülő adott otthont. Továbbá szintén komoly közösségépítő erővel bírt az a Családi Nap, amely számos izgalmas programot tartogatott a dolgozók és családtagjaik számára. A résztvevők ellátogattak a sümegi Fegyver- és Kocsimúzeumba, majd a Sümegi Várat is körbejárták, ahol kézműves foglalkozások, egy lovagi torna, illetve egy középkori hangulatú vacsora tette igazán emlékezetessé az eseményt.

Szintén egyedülálló lehetőség volt a dolgozók gyermekei számára egy nyár végi, bírósági ajkatúra. Ennek keretében 38 fiatal ismerkedhetett meg az ajkai, a pápai és a veszprémi járásbíróság mindennapjaival, illetve azzal, hogy a szüleik hol és milyen hivatást látnak el.

Heteken belül pedig karácsonyi köntöst ölt a törvényszék és egy újabb rendezvénnyel örvendezteti meg dolgozóit. Mostantól minden évben Mikulás-ünnepségen vehetnek részt a dolgozók gyermekei, amely újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a családközpontúság a jövőben is kiemelt figyelmet kap az ítélkezési központ életében.