A Ráth pályázat támogatásával folytatódik a bíróságtörténeti emlékek feltárása Miskolcon 

Thumbnail

A miskolci Igazságügyi Palota megépítésének szükségessége épp 125 évvel ezelőtt, 1894-ben merült fel, arról először a Borsod című napilap hasábjain olvashatott a város lakossága: „építessék fel az Igazságügyi Palota, ott legyen ahol van a vármegye, a város, az árvaszék, az adóhivatal”. A város egyik szimbólumává vált - a Miskolci Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság székhelyéül szolgáló - monumentális épületet öt évvel később, 1899-ben adták át a bíróság és a jogkereső közönség számára, biztosítva ezzel, hogy Miskolcon „az igazságszolgáltatás méltó helyére kerülhessen”.  Az épület fennállásának 120 éves és az újkori bíráskodás megteremtésének 150 éves évfordulója tiszteletére a Miskolci Törvényszék 2019 évet emlékévvé nyilvánította, az ünnepet múltidéző rendezvényekkel kívánja emlékezetessé tenni. 

A Miskolci Törvényszék évek óta kiemelt figyelmet fordít a bíróságtörténeti hagyományok és a jogászi hivatás szakmai értékeinek összegyűjtésére és ápolására. E törekvés részeként a  törvényszék épületében kialakításra került a múlt század hangulatát idéző bírói dolgozószoba, melynek korhű berendezési tárgyai – a restaurált telekkönyvi tároló, az antik íróasztal, az írógép, a bírói kalapács, a páncélszekrény az érdeklődő közönség számára is megtekinthetők. Tavaly az Edelényi Kastélyszigeten szervezett kiállításon az egykori Edelényi Királyi Járásbíróság története és Regula Ede edelényi rablógyilkos históriája elevenedett meg, idén pedig az Igazságügyi Palota, a miskolci  jogászképzés története és a város jogászéletének kiemelkedő képviselői kerülnek majd bemutatásra egy rangos kiállítás és konferencia keretében.

Az eseményre az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás pályázat keretében és annak támogatásával, a jogászi hivatás elméleti és gyakorlati szakembereinek részvételével várhatóan 2019 év nyarán kerül majd sor.