Tudta-e? 1848-ban sajtóesküdtszékek felállítását rendelték el Magyarországon 

Thumbnail
  • 1848-ban nem történtek lényeges változások az igazságszolgáltatás terén, a reformra nem maradt idő
  • Csak néhány lényeges törvény született: az 1848. évi IX. tc. az úriszék felszámolásáról és az 1848. évi XVIII. tc. a sajtóról
  • A sajtóvétségek elbírálására esküdtbíróságok felállítását rendelte el a törvény
  • Az elkészült és kihirdetett esküdtszéki rendelet a formális jogegyenlőség talaján állt
  • Minden törvényhatóság, szabad királyi város és kerület köteles volt összeírni az esküdtképes, legalább 200 forint jövedelemmel rendelkező 24-60 év között személyeket
  • A rendelet nem tett különbséget férfiak és nők között, de a gyakorlatban csak a férfiakat írták össze
  • Az esküdtlajstromban szereplő neveket 36-os csoportokba sorsolták
  • Az esküdtválasztás sorsolással történt, de bizonyos számú tagot a terhelt, a védő és a vád is kiejthetett közülük
  • A terhelt a 36 esküdt-jelöltből 12-t saját belátása szerint kiejthetett 
  • Az így maradó 12 fős esküdtszék döntött a tárgyalás lefolytatása után a terhelt bűnösségéről
  • Sajtóvétség vádja esetén egy bűnvizsgáló bíró folytatta le a nyomozást, az összegyűlt anyagot a perbefogó törvényszék elé terjesztette
  • Ha a perbefogó törvényszék vádemelés mellett döntött, a közvádló 3 napon megküldte a határozatot a büntetőtörvényszék elnökének
  • Az esküdtszék összehívásáról az illetékes büntetőtörvényszék elnöke intézkedett
  • A bíró az esküdtszék döntése alapján hirdette ki az ítéletet
  • A vádnak 24 óra, a vádlottnak 3 nap jogvesztő határidő állt rendelkezésére, hogy a Hétszemélyes Táblához fellebbezzen
  • Ha a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt, akkor makacssági ítélet kiszabására volt mód
  • Az eljárás szóbeli, közvetlen, nyilvános volt, érvényesült a felek kétoldalú meghallgatásának elve és a védelemhez való jog
  • Az esküdteknek nem csak hallaniuk, hanem látniuk is kellett a tárgyalás folyamán a vádlottat
  • Kötelező volt a védő alkalmazása
  • A rendelet szerint érvényesült az ártatlanság vélelme is: a vádlott nem volt korlátozva a mozgás szabadságában az ítélethozatal előtt
  • Az esküdteknek addig kellett megszakítás és a külvilág kizárása mellett tárgyalniuk, amíg nem döntöttek a bűnösség kérdésében
  • A keresetlevélben pontosan meg kellett jelölni azt a sérelmes kijelentést, amellyel a sajtóvétség megvalósult
  • A bíró azt a sajtóterméket, amelyben a vád alapjául szolgáló közlemény megjelent, az eljárás megkezdése után elkobozhatta
  • Elsődlegesen a vádlott lakóhelye szerint illetékes esküdtszéknek kellett eljárnia, vagy annak az esküdtszéknek, ahol a mű megjelent, illetve annak aláírt köteles példányát beszolgáltatták
  • Ha magánszemély panaszára indult eljárás, akkor a panaszló lakóhelye szerinti esküdtbíróság volt illetékes
  • A sajtótermékben megjelentetett becsmérlő állítások valóságát a vádlott nem bizonyíthatta be
  • A sajtóvétség attól függetlenül valósult meg, hogy a leközölt állítások valóságtartalma megállta-e a helyét
  • Kivételnek számított, ha a sajtóvétséget hivatalból eljáró személy vagy köztisztviselő sérelmére valósították meg
  • Ezekben az esetekben, ha a becsmérlő állítás igaznak bizonyult, a vádlott nem volt büntethető
  • Akkor lehetett büntetni, ha egyéb, a becsület csorbítására alkalmas kijelentést is tett
  • A panaszló fél az eljárás során olyan tanúkat állíthatott, akik saját erkölcsi magaviseletének helyességét bizonyították
  • A vádlottat elmarasztaló ítéletet a vádlott költségére közzé kellett tenni
  • A bírónak el kellett rendelnie a sérelmes sajtótermék megsemmisítését
  • Ha valaki az érintett sajtóterméket újra forgalomba hozta, vagy az ott leírtakat újra megjelentette, a legmagasabb büntetést kaphatta
  • A hivatalból induló sajtóeljárás keresetének elévülési ideje 6 hónap volt
  • A magánszemély panaszára indított eljárás elévülésének időtartama 2 év volt