Tudta-e? A beismerő vallomást a bizonyítékok királynőjének is nevezték

Beismerő vallomás

• Nagyjából a 13. század végétől kezdődően, Magyarországon is egyre gyakrabban használták a kínvallatást (tortura), hogy így csikarják ki a vádlott beismerő vallomását
• A „tortura” a formális, istenítéleteken alapuló eljárások megszűnését követően volt jellemző, a felvilágosodás időszaka előtt
• A tortúrát bíró rendelte el, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a vádlott bűnösségét megállapítsák
• A kínvallatást szakavatott ember, az ítéletek végrehajtásáért felelős hóhér végezte, meghatározott eljárási rend szerint, fokozatosan végrehajtva
• Az erőhatalom alkalmazásával kinyert bizonyítékot a bíróság nem fogadta el
• A kínvallatás alatt tett vallomást a vádlottnak a bíróság előtt, szabad akaratából, kényszerítés nélkül is meg kellett erősítenie
• Ha a vádlott a bíróság előtt ezt nem tette meg, a bíró másodszor is elrendelte a kínvallatást
• Ha a vádlott újra megtagadta a kínvallatás alatt tett beismerő vallomásának megerősítését, a bírónak fel kellett őt mentenie
• A „confessio est regina probationum” elve szerint a büntetőperekben a bíróságok a beismerő vallomást tekintették a legfontosabb bizonyítéknak
• Az elvre egyes európai országok azért hivatkoztak, hogy „a cél szentesíti az eszközt” jegyében elfogadtassák a kínvallatás törvényes alkalmazását a beismerő vallomás megszerzésére
• A felvilágosodás, különösen Cesare Beccaria „Dei delitti e delle pene” (A bűnökről és büntetésekről) című művének hatására a felvilágosult abszolutista uralkodók betiltották a kínvallatás alkalmazását
• Lipót a Toszkánai Nagyhercegségben, II. József császár Ausztriában és Magyarországon, valamint Nagy Katalin orosz cárnő Oroszországban nem engedélyezte a kínvallatást