Részletes keresés

Az Egri Járásbíróság a mai napon előkészítő ülést tartott annak a két vádlottnak a büntetőügyében, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy egy hajléktalant kiraboltak Egerben.

A törvényszék ítéletében a megvádolt huszonegy vádlott közül tizenöt büntetőjogi felelősségét állapította meg, míg hat vádlottat bizonyítottság hiányában mentett fel az ellenük emelt vádak alól.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 6-i ülésén elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit a Ceglédi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntettével gyanúsít. 

A Veszprémi Törvényszék a mai napon tartott tárgyaláson ítéletet hozott az emberölés előkészületével és rágalmazással vádolt férfi ügyében. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki egyrendbeli zaklatás vétségében és egyrendbeli rágalmazás vétségében, mindezek miatt egy év kilenc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtotta.

A Kecskeméti Járásbíróság 2 év 6 hónap börtönre, 5 év kiutasításra és 3 év 6 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 25 éves Németországban élő szír állampolgárt, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség. 

A Győri Törvényszék – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva – felmentette azt az üzemvezetőt, akinek irányítása alatt álló beosztottjára munkavégzés közben úgynevezett big-bag zsákokban tárolt gabona zuhant, és ennek következtében elhunyt.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. szeptember 7-én megtartott előkészítő ülésen társtettesként, bűnszervezetben, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a két lengyel származású férfit, akik nyolc illegális bevándorlót szállítottak Magyarország területén, ezáltal pedig segítséget nyújtottak a szerb-magyar államhatár magyar oldalára már embercsempészek segítségével eljutott személyeknek az Ausztriába történő átjutáshoz. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. szeptember 8-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki fenyegette az intézkedő rendőröket, majd rájuk is támadt. 

Az elsőfokú bíróság R. R.-t bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott a 2010-es években a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, majd később a Külgazdasági- és Külügyminisztérium főkonzulátusának állományában szolgált Ukrajnában. A férfi 2019-ben került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állományába, mint vám- és pénzügyőr referens. A pénzügyőr hadnagy a korábbi munkaköreiből adódóan széleskörű kapcsolati és információs tőkére tett szert.

Többször is pénzt követelt az idős sértettől a fiatalkorú terhelt. Mivel a férfi mindig elutasította a kérését, a fiú megfenyegette és kezet emelt rá. Felfegyverkezve, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2023. október 18-án pedig a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a két fiatalkorú férfinak az ügyében, akik gyermekeket kényszerítettek fajtalanságra.  

A Pécsi Járásbíróság 2015. március 13. napján elrendelte egy 23 éves szentlőrinci férfi előzetes letartóztatását rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015. március 10. napán 10 óra 55 perc körüli időben Pécsett, az Árkád Üzletház emeltén lévő bankjegykiadó automata közelében várakozva figyelte a fiatalkorú sértettet, aki pénzt vett fel.

Az Ajkai Járásbíróság 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 46 éves devecseri nőt, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

Dr. K. Marianna és 28 társa ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult meg a büntetőeljárás azért, mert a vádirati tényállás szerint a vádlottak a jogszabályok rendelkezéseit kihasználva, az abban foglaltakkal visszaélve értékesítettek, vásároltak ingatlanokat és nyújtottak segítséget mindezen ügyletekhez.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 októberének egyik reggelén a miskolci Népkertben lévő kondiparkban olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a férfi az elszenvedett fejsérüléseinek szövődményei miatt két héttel később életét vesztette.

A tényállás szerint a vádlott és az egyik sértett élettársak voltak, kapcsolatuk azonban nem volt harmonikus. A kapcsolatuk alatt a nő viszonyt folytatott egy másik férfival, amiről a vádlottnak is tudomása volt. A nő egy idő után elköltözött a vádlottól, de továbbra is tartotta a kapcsolatot mindkét férfival. A vádlott többször is kísérletet tett a kapcsolat helyreállítására, mert nem tudott beletörődni, hogy a nő nem kívánja folytatni a viszonyt.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság a miskolci Görögszőlő utcában történt halálos közúti baleset ügyében. 

A Debreceni Járásbíróság 2025. május 7-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy csomagszállító futárt, valamint más bűncselekményeket is elkövetett Debrecenben.

Az ügyészség fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és négy hónapra, 2025. szeptember 13-ig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. A férfi húsvéthétfőn ittasan menekült a rendőrök elől Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. 

A bíróság elsőfokú ítéletében a hét vádlottat bűnösnek mondta ki, közülük négy vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. Az I. és II. rendű vádlottakat a bíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettében látta bűnösnek, ezért B. Balázs I. rendű vádlottat 14 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra, K. Lóránt II. rendű vádlottat pedig 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.