Kezdetét vette a Kiskőrösi Járásbíróság új épületének tervezése

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) épületfejlesztési projektje keretében új helyre költözik a Kiskőrösi Járásbíróság. A beruházásnak köszönhetően a jelenleg bérleményben működő bíróság a jövőben egy korszerű, a tervek szerint 1100 négyzetméteres összterületű, a dolgozók és az ügyfelek igényeire szabott épületben folytathatja munkáját. Az új környezetben akadálymentesített ügyfélközpontot, a dolgozók számára közösségi teret és könyvtárat is kialakítanak. Az OBH 2018 szeptemberében írta alá az épület tervezésére vonatkozó szerződést. A tervezés befejezését követően a kivitelezés várhatóan 2019. második felében veszi kezdetét.
 
 
A beruházás az OBH által meghirdetett Wagner Gyula terv részeként valósul meg.