A munkáltató az Mt. 103. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint az ott írt mértékű munkaközi szünetet köteles a munkavállalónak biztosítani. Az Mt. 86. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a munkaközi szünet tartama – a készenléti jellegű munkakört kivéve – nem minősül munkaidőnek. Az Mt. 96. § (3) bekezdés a) pontja szerint a kötetlen munkarendben foglalkoztatottak esetében sem terheli a munkáltatót a munkaközi szünet biztosításának kötelezettsége.
A felek megállapodása vagy kollektív szerződés a munkavállalók számára legfeljebb hatvan perc munkaközi szünetet biztosíthat. Amennyiben pl. az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek megtartása ennél hosszabb munkaközi szünetet indokolnak, ennek kiadása csak azzal a feltétellel jogszerű, hogy a hatvan percet meghaladó tartam munkaidőnek minősül.
Sajátos munkavégzési körülmények mellett munkaviszonyra vonatkozó szabály a munkavégzés megszakításának kötelezettségét határozza meg. Ezek közül a gyakorlatban leginkább a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló 50/1999.(XI.3.)EüM rendelet szerinti rendelkezések érvényesülnek. Az említett szabályban kötelezően kiadandó szünet nem minősül munkaközi szünetnek, amiből az is következik, hogy – még munkavégzés hiányában is – a munkavállalót e tartamra a munkabére megilleti.
Mind az Mt. 86. §-ától, mind a 103. §-ától a felek megállapodása, de különös rendelkezés [Mt. 135. § (2) bekezdés f) pontja] alapján a kollektív szerződés is csak a munkavállaló javára térhet el. Ebből következik, hogy jogszerűen állapodhatnak meg a felek abban, illetve írhatja elő a kollektív szerződés azt, hogy a munkaközi szünetet munkaidőn belül kell kiadni.
A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.