Az Mt. 140. § (1) bekezdése a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezett egyes, az Mt. 101. § (1) bekezdés d)-e), illetve i) pontban meghatározott munkavállalót megillető bérpótlékról rendelkezik. Ennek mértéke – eltérő megállapodás vagy kollektív szerződéses rendelkezés hiányában – az alapbér ötven százaléka.
A gyakorlatban vitatottá vált, hogy megilleti-e azt a munkavállalót a vasárnapi pótlék, aki az Mt. 101. § (1) bekezdésében meghatározott több jogcímen kötelezhető vasárnap rendes munkaidőben munkavégzésre, amelyek közül van pótlékra jogosító, illetve arra nem jogosító esetkör is.
Az Mt. 140. § (1) bekezdésének nyelvtani értelmezése azt a választ sugallja, hogy az itt megjelölt munkavállalók – függetlenül attól, hogy esetleg más, pótlékra nem jogosító jogcímen is kötelezhetők vasárnapi munkavégzésre – a szóban lévő pótlékra jogosultak. A másik álláspont abból indul ki, hogy a munkáltató döntésén alapul az említett esetekben az, hogy milyen címen kötelezi a munkavállalót vasárnapi munkavégzésre. Ebből pedig az következik, ha ezek között olyan eset is van, amely az Mt. 140. § (1) bekezdése alapján pótlékra nem jogosít, a munkáltató jogszerűen mellőzheti a tárgyalt pótlék megfizetését.
A munkaszüneti napon rendes munkaidőben történő munkavégzés után járó pótlék szabályait az Mt. 140. § (2)-(3) bekezdései határozzák meg. Ennek mértéke – eltérő megállapodás vagy kollektív szerződéses rendelkezés hiányában – az alapbér száz százaléka.
Az általános szabály szerint az Mt. 140. §-ától a felek megállapodása a munkavállaló javára, a kollektív szerződés pedig a munkavállaló javára és hátrányára is eltérhet. Ebből következik, hogy érvényes a kollektív szerződés azon rendelkezése, amely a vasárnap vagy munkaszüneti napon végzett munkáért a pótlékra való jogosultságot kizárja.
A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.