A munkáltatók alapvető érdeke a hiánymentes gazdálkodás, a vagyonvédelem és a gazdasági hatékonyság fokozása. Mindennek egyben fontos feltétele és eszköze a leltározás (igaz ez számviteli szempontból is). A munkajogi leltárfelelősség a gazdálkodás során ismeretlen okból bekövetkező készlethiány megtérítésének rendkívüli eszköze. Kivételes eszköz, hiszen a gazdálkodás piaci kockázatai a munkaviszonyban alapvetően a munkáltatót terhelik. Ugyanakkor a leltárfelelősség specialitása éppen az, hogy a leltárfelelősségi (hiánykockázati) megállapodással a munkáltató részben vagy egészben átháríthatja a forgalmazás, árukezelés kockázatát arra a munkavállalóra, akinek a munkaköre felöleli ezt a tevékenységet (és kötött leltárfelelősségi megállapodást). A leltárhiányért való munkavállalói felelősséghez tehát a munkáltatónak fokozott érdeke fűződik.
A munkavállalók számára az ilyen kivételesen súlyos felelősség vállalása többnyire az adott munkakör (pl. raktáros, kereskedelmi értékesítő) betöltésének, tulajdonképpen az alkalmazásnak a feltétele lehet. A leltárfelelősségi megállapodást aláíró munkavállaló a leltárhiányért vétkességére tekintet nélküli felelősséggel tartozik [Mt. 182. § (1) bek.].
A leltárfelelősséget gyakran kockázattelepítésnek tekintik, vitatva valós jogi felelősségi természetét. Ezt a megítélést az is alátámasztja, hogy itt fogalmilag hiányzik a bekövetkezett kár és a munkavállaló magatartása közötti okozati összefüggés, ami viszont a kártérítési formák alapeleme. A felelősséget itt ugyanis alapvetően a munkaköri feladatok jellege (a leltári készlet kezelése) és éppen a hiány okának ismeretlensége alapozza meg. Ugyanakkor a leltárfelelősség az általános munkavállalói megőrzési felelősség egyik alfaja, noha attól több tekintetben lényegi eltérést, önállósodást is mutat (BH 2000. 34.).
A leltárfelelősség elhatárolandó az általános megőrzési felelősségtől. Amíg az általános megőrzési felelősség bármely munkavállalót terhelheti, addig a leltárfelelősség csak sajátos munkakörökben állhat fenn, ahol az áru forgalmazása, készletezése, értékesítése végett nagyobb mennyiségben, rutinszerűen vesznek át dolgokat. Az átadás oka a leltárfelelősségnél tehát nem a puszta megőrzés (majd visszaszolgáltatás, elszámolás), hanem tipikusan raktározási, árukezelési feladatok ellátása. Az átadás tárgya itt maga a kezelendő leltári készlet, nem pedig a megőrzési felelősség jellemző tárgyát képező munkaeszköz (BH2004. 78.). Különbség mutatkozik az átadás periodicitásában is: a leltári készlet átadása folyamatos, ismétlődő tevékenység, szemben a megőrzésre történő egyszeri átadással. A munkavállalóval való elszámolás a leltárfelelősségnél a leltári időszak végén esedékes (rendszeresen), nem pedig folyamatosan. A gyakorlat azt is igazolta - kikezdve és meghaladva ezzel az általános megőrzési felelősség formuláját -, hogy a leltárfelelősség alaptípusát megtestesítő raktározásnál a kizárólagos használat és az állandó őrizet feltételként való megkövetelése szinte kivitelezhetetlen lenne.
A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.