Budapest Környéki Törvényszék - Még jogosítványa sem volt, mégis többször kapták ittas vezetésen

2018. május 11-én hatodik alkalommal tartottak „maratoni” bíróság elé állítást a Ceglédi Járásbíróságon. 
2013 óta minden év tavaszán közös összefogással szervezik meg az akciót és a bírák egy napon, nagyszámú bíróság elé állítási ügyet tárgyalnak. 
Volt olyan elkövető, akit egy napon kétszer is ittas vezetésen ért a rendőrség, és volt olyan is, aki nemcsak járművezetés mellett italozott, még a bíróságra is ittasan érkezett.
 
Idén május 11-én 20 elkövetőt állított bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség ittas járművezetés vétségének elkövetése miatt, mind a 20 ügyben ítélet született.
 
A kiszabott jogkövetkezmények: 
Két olyan ítélet született, melyben végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki a bíróság:
Egy esetben a többszörös visszaeső vádlottat a bíróság 1 év végrehajtandó börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
 
A másik ügyben az ittas járművezetés vétsége mellett a bíróság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt is, halmazati büntetést szabott ki: 2 év végrehajtandó börtönbüntetést, 2 év közügyektől eltiltást és 4 év közúti járművezetéstől eltiltást.
 
További két ügyben a bíróság végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki. (Egyik esetben 1 évet, 2 évi próbaidőre felfüggesztve és mellé 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást. A másik ügyben 1 év 6 hónap fogházbüntetést 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztve és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást.)
 
16 esetben pénzbüntetés mellett szabott ki a bíróság közúti járművezetéstől eltiltást. A kiszabott pénzbüntetés mértéke 100.000,- Ft és 308.000,-Ft között volt.
 
Minden ügyben alkalmazott a bíróság közúti járművezetéstől eltiltást, melynek mértéke az esetek összes körülményeinek figyelembe vétele mellett 5 hónap és 7 év között volt. 
 
A büntetések különbözősége azt mutatja, hogy minden ügy más, a bírók a Btk. által biztosított tételkeretet figyelembe véve az eset összes körülménye alapján állapítják meg a szükséges joghátrányt, ami a Btk. 80. §-ban megfogalmazott büntetési célokhoz igazodik.
 
A nyomozó hatóság, a járási ügyészség és a Ceglédi Járásbíróság összehangolt munkájának eredményességét mutatja ez a 20 ítélet. A közös cél a bűnmegelőzés, a generális prevenció, vagyis az általános bűnmegelőzés elősegítése az ittas járművezetések vonatkozásában.
 
Május 11-én 5 bíró tárgyalta egész nap a bíróság elé állításokat, ami jelentős plusz munkateher mind a bírák, mind a mellettük dolgozó igazságügyi alkalmazottak számára. A bírák szakmai felkészültségét is mutatja, hogy eleget tudnak tenni ilyen nagy számban a gyorsított eljárások lebonyolításának. 
 
 
Budapest 2018. május 14.
 
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály