Debreceni Ítélőtábla - Mégis fegyházba megy apa és fia

A Debreceni Ítélőtábla I.r. vádlott fegyházbüntetését 9 évre, II.r. vádlott fegyházbüntetését 7 év 6 hónapra enyhítette. A vádlottak legkorábban büntetésük 2/3 részének kitöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélőtábla szerint a perújításban eljárt elsőfokú bíróság a beszerzett bizonyítékokat önmagukban és egymással összevetve értékelte, megalapozott tényállást állapított meg, eleget tett indokolási kötelezettségének és okszerű következtetést vont le a vádlottak bűnösségére. Önmagában azt a tényt, hogy egy 19 évvel ezelőtt történt cselekmény miatti eljárás ilyen rendkívüli mértékben elhúzódott, nyomatékos enyhítő körülményként kell figyelembe venni. Az ítélőtábla erre tekintettel enyhítette a vádlottak büntetését. 
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júniusában hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005-ben, és a Debreceni Ítélőtábla 2006-ban kihirdetett ítéletét és bűnösnek mondta ki idősebb és ifjabb B. F-et társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. A Debreceni Törvényszék az I.r. vádlottat 12 év, a II.r. vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte, illetve mindkettőjüket 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen I.r. vádlott és védője felmentésért, II.r. vádlott és védője elsődlegesen hatályon kívül helyezésért, másodlagosan felmentésért fellebbezett.
 
A vádlottak még 1999-ben Újszentmargitán olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A helyszínről egy antennát vittek el. A vádlottakat 2002-ben előbb elítélték, majd a megismételt eljárás során – 2005-ben - bizonyítottság hiányában felmentették a vád alól. (1999 és 2005 között id. B. F. 2127 napot, ifj. B. F. 2138 napot töltött előzetesben. A korábbi felmentő ítélet után, az előzetes letartóztatás miatt 2007-ben id. B. F. 20 millió, ifj. B. F. 25 millió forint kártalanítást kapott.)
 
A perújításra azért kerülhetett sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, mely során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába.
 
A bíróság által megállapított tényállás szerint a két vádlott az antennát akarta megszerezni az egyébként lakatlan házról. II.r. vádlott az ingatlan udvarán arra ügyelt, hogy ne zavarja meg őket senki, miközben I.r. vádlott egy nála lévő betonvassal felfeszítette a terasz ajtaját. A zajra ébredt fel a sértett, aki a házra vigyázva egy másik épületrészben aludt. Meglátta az ajtón a betörés nyomait, és összetalálkozott a kint figyelő fiatalabb vádlottal. Vitatkozni kezdtek, amire az idősebb vádlott is kijött a házból. A sértett tetten érte és felismerte a vádlottakat, ők viszont nem akartak a lopásról lemondani. Lelökdösték a férfit a teraszról, I.r. vádlott ököllel kétszer fejen ütötte, II.r. vádlott pedig a feszítővassal vágta fejbe. A sértett földre került és elvesztette az eszméletét. Ekkor II.r. vádlott még háromszor fejen ütötte a betonvassal. A férfi nagy valószínűséggel még élt, amikor otthagyták és az éjszaka folyamán halt bele sérüléseibe. Szemtanú látta, amikor másnap egy szatyorba téve a vádlottak elásták a véres ruhaneműket, és a viselt gumicsizmát, ezeket később elégették, amit szintén észleltek a helybeliek.
 
Debrecen, 2018. szeptember 13. 
 
Debreceni Ítélőtábla Sajtóosztály