Egri Törvényszék - Elsőfokú ítélet a hatvani bántalmazásos ügyben

Az Egri Törvényszék a mai napon meghozott elsőfokú ítéletével társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt D. T. I. rendű, ifj. D T. II. rendű és Gy. R. III. rendű vádlottakat két-két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását az I. rendű és a II. rendű vádlottak esetében három év, míg a III. rendű vádlott vonatkozásában négy év próbaidőre felfüggesztette.
 
A törvényszék által megállapított tényállás szerint 2016. július 28-án 11 óra körül a sértett az élettársával a hatvani otthonukból gyalog indult ebédért a helyi általános iskolába. Útközben találkoztak az I. rendű és a II. rendű vádlottakkal, és a vádlottak vállal véletlenül neki mentek. A vádlottak és a sértett között szóváltás alakult ki. Ezután a sértett és az élettársa az iskola felé mentek, ahonnan körülbelül 15-20 perc múlva ugyanazon az útvonalon hazafelé indultak. A lakóhelyüktől körülbelül 50 méter távolságra az ott várakozó I. rendű és II. rendű vádlottak, valamint az időközben hozzájuk csatlakozott III. rendű vádlott lerohanták a sértettet, ütötték őt, majd a földre került sértettet többször megrúgták. A vádlottak a sértett további bántalmazásával egy szemtanú felszólítására hagytak fel. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
 
Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész mindhárom vádlott vonatkozásában a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezéssel élt. A vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették.
 
 
Eger, 2018. július 5.
 
Egri Törvényszék Sajtóosztály