Győri Törvényszék - Letartóztatás elrendelése

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a közelmúltban nyakon szúrta tizenhét éves szobatársát Kapuváron.
 
A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta figyelemmel arra, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén az eljárás során elérhetetlenné válna, így elszökne vagy elrejtőzne.    
 
A bíróság a határozat indokolásában rámutatott arra, hogy fennáll annak veszélye is, hogy az elkövető a szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.
 
A bíróság az elkövető pszichés állapotára figyelemmel a letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani.
 
A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. 
 
 
 
Győr, 2018. július 10. 
 
Győri Törvényszék Sajtóosztály