Tárgyalási jegyzék
Az ügy lényege:
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2022 elején szorosabb érzelmi kapcsolatba került sértettel, azonban közöttük gyakorta voltak veszekedések, melyeket a szomszédban lakók is észleltek. Többször volt olyan, hogy a vádlott kis erővel megütötte a sértettet, ezek azonban sérülést nem okoztak.
A vádlott 2022. augusztus 1. vagy 2. napján – pontosan meg nem állapíthatóan – az esti órákban, ittas állapotban ismét szóváltásba keveredett a sértettel, majd legalább három alkalommal, szemből, erőteljesen megütötte a sértett mellkasát, a karjait szorongatta, majd test szerte ütötte az öklével. Miután a vádlott felhagyott a sértett ütlegelésével, eltávozott a házból.
A sértett a bántalmazása következtében test szerte, az arcát, nyakát, mellkasát, hasát, hátát és valamennyi végtagját érintő számos zúzódásos sérülést, a jobb oldali VII-es, VIII-as és X-es, valamint a bal oldali VII-es és VIII-as bordák törését szenvedte el, melyek közül ez utóbbinál a bántalmazás ablakos bordatörést eredményezett.
A sértett a bántalmazása miatti szégyenérzetéből adódóan, és mert félt a vádlottól, nem kért segítséget senkitől, orvosi ellátására csupán 2022. augusztus 7-én került sor, azonban a sértett, bár sérülései indokolták volna a kórházi kezelését, attól elzárkózott, állapota súlyosságának ismerete ellenére saját felelősségére a kórházból az otthonába távozott, állapota azonban egyre romlott, majd szeptember 10-én elhunyt.
A sértett halála a jobb oldali sorozat bordatörés szövődményeként fellépő, krónikusan elhúzódó mellhártya- és szívburokgyulladás következtében kialakult vérkeringési és légzési elégtelenség miatt következett be.
A vádlott az előkészítő ülésen tagadta a terhére rótt bűncselekményt.
Tárgyalás.