Nem tudta fékezni indulatait a vádlott, aki a családsegítőn akart "vendettát" venni
A vádlott a nyílt utcán előbb leöntötte, majd meglökte az ügyében korábban rendőri intézkedést kérő családsegítőt, aki félelmében a helyi önkormányzat épületébe menekült az agresszív férfi elől.
A Balassagyarmati Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2022. október 24. napján 9 óra 20 perc körüli időben szidalmazni kezdte az általa is ismert, a helybeli család- és gyermekjóléti szolgálatnál közalkalmazotti jogviszonyban álló pedagógiai asszisztens sértettet.
A vádlott azért kezdte szidalmazni a sértettet, mivel a sértett ugyanazon a napon a vádlottal szemben rendőri intézkedést kért, mivel az a volt élettársával szemben agresszív viselkedést tanúsított.
A vádlott a sértettet a kezében tartott energiaitallal leöntötte, majd azt követően, hogy az italos dobozt a vádlott összegyűrte és a földhöz vágta, a vele szemben álló sértettet tenyérrel a mellkasánál hátrébb lökte. Miután a vádlott a sértettet ellökte, bemenekült a helyi önkormányzat székhelyéül szolgáló épületbe, ahová a vádlott követte, és annak zárt bejárati ajtaját rángatva, dörömbölve arra szólította fel a sértettet, hogy azonnal jöjjön ki.
A Balassagyarmati Járásbíróság a 2024. április 4-én meghozott ítéletével a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év szabadságvesztéses büntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság döntése nem jogerős, ugyanis az ítélettel szemben a vádlott fellebbezést jelentett be.