Megjelent a Bíróságszervezés Pest Vármegyében című kötet

Hosszú várokázásokat követően a Budapest Környéki Törvényszék idén mutathatta be sikeres kötetének, az „Epizódok a Pestvidéki Királyi Törvényszék történetéből” című kiadványnak a folytatását. 

Ahogy koA képen Emberi arc, portré, ruházat, ember látható

Automatikusan generált leírásrábban, úgy most a Ráth György bírósági történelem- és hagyományápolás pályázat keretében valósulhatott meg a tudományos és szerkesztői munka, amelynek eredményeként megszületett a Bíróságszervezés Pest Vármegyében című kötet. Az immár tizedik alkalommal kiírt pályázat megvalósulását dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke támogatta. A felhívás megteremtésével az OBH a bíróságok történetiségével és hagyományőrzésével kapcsolatos tevékenységét kívánja támogatni.

Miután a 2019-es, első könyv egészen 1872-ig visszanyúlóan mutatta be törvényszékünk létrehozását és kezdteti éveit, a második rész a történelmi viharokkal átszőtt, vészterhes 20. század eseményeit dolgozza fel a szervezet működésének tükrében, egészen 1944-től kezdődően.

Először 2024. május 30-án, a Budapest Környéki Törvényszék Hungária körúti székházában megtartott, ünnepélyes Összbírói Értekezleten debütálhatott a kötet. 

A tudományos kiadvány szerzője ezúttal is dr. MA képen szöveg, térkép látható

Automatikusan generált leírásegyeri-Pálffi Zoltán, a HUN-REN-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport adjunktusa, az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék oktatója, aki dr. Gerber Tamás, a Budapest Környéki Törvényszék elnökének felkérésére 2023 őszén kezdte meg kutató munkáját. A kooperáció eredményeként egy átfogó, részletes történelmi összefoglaló és visszatekintés valósulhatott meg magyar és angol nyelven egyaránt. A ritkán látott, archív felvételekkel is gazdagon illusztrált könyvből megismerhetjük egyebek mellett az I. világháború utáni bírósági változásokat, a népköztársasági-, a köztársasági és az ezredforduló utáni szervezeti sajátosságokat, valamint az évek folyamán változó székházakat, átfogó ismeretanyaggal gazdagítva ezzel a bíróságok múltját feldolgozó hazai tudástárat.