id. P.B. Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
Az ügyészi vádirat lényege:
I. A női sértett és férje 1980-ban vette nevelésbe az állami gondozásban élő vádlottat. Az évek során volt, hogy visszakerült az állami gondozásba, majd ismét nevelőszüleihez. Velük szemben gyakran fenyegetően lépett fel, ha a kérését nem teljesítették, illetve előfordult, hogy valamilyen értéket tulajdonított el tőlük. Később a terhelt élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, akitől egy fia és egy lánya született. Őket az asszony szülei vették gondozásukba.
Időközben a vádlott fegyházba került, majd a szabadságvesztés letöltését követően elhitette a sértettel, hogy jó útra tért. Emiatt a sértett befogadta a férfit. Mivel a terhelnek nem volt jövedelme, ezért rendszeresen pénzt kért a sértettől, illetve a nő otthonában lévő tárgyakat értékesítette. Bár az asszony ezt ellenezte, nem tette szóvá, mert félt, hogy a férfi agresszívan lép majd föl vele szemben. Emellett a vádlott megfenyegette az idős asszonyt, akit így banki hitel felvételére és ékszerei zálogba adására kényszerített, majd a pénz nagy részét elvette tőle.
II. A szabadságvesztés letöltését követően a vádlottat többször meglátogatta a fia, mivel a férfi folyamatosan igényelte a gyermekeivel való kapcsolattartást. 2021. szeptember 2-án a terhelt kábítószert fogyasztott, amivel a fiát is megkínálta. Nem sokkal később dühösen tette szóvá a sértettnek, hogy kevés időt tölt vele. Amikor a sértett úgy döntött, hogy hazamegy, apja utánament, bántalmazta, majd visszamentek a házba. Amikor a fiú később újra távozni akart, a terhelt ismét kezet emelt rá, életveszélyesen megfenyegette, majd az udvaron lévő törött tükör egyik szilánkjával megszúrta a sértettet. Ekkor a dulakodás zajaira felfigyelő szomszéd értesítette a rendőrséget, akik intézkedés alá vonták a terheltet. Az eset következtében a bántalmazott fiú 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás
A tárgyalás látogatása sajtóregisztrációhoz kötött.
Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!
Kérjük, regisztrációját 2024. szeptember 17-én 12:00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!