O. K. + 4 fő Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény
Az ügyészi vádirat lényege:
I.
Az I. rendű és V. rendű vádlott együtt éltek, amikor megállapodtak abban, hogy a férfi el fogja vinni a házból a kábítószer-terjesztéshez kötődő eszközeit, alapanyagait. Emiatt a nő kibérelt egy másik lakást, ahová a féri beköltözött és átvitték ebbe a lakásba a kábítószerek nagy részét is.
Legkésőbb 2020. szeptember 1-től a II. rendű vádlott többször vásárolt különböző kábítószereket az I. rendű vádlottól. Emellett az I. rendű vádlott még több másik személynek is értékesített kábítószert.
2022. április 25-én az V. rendű vádlott épp költözésben segített egy ismerősének, amikor a férfi megkérdezte a terheltet, hogy tudna-e segíteni abban, hogy vegyenek egy gramm speedet, mert úgy gyorsabban haladna a költözéssel. Ekkor az V. rendű vádlott azt mondta, hogy megkérdezi barátját, az I. rendű vádlottat. Először az I. rendű vádlott rábólintott a kérésre, majd ellenkezett, arra hivatkozva, hogy már volt, hogy becsapták őt. Nem sokkal később a rendőrség elfogta az I. rendű és a V. rendű vádlottakat és átkutatták az I. rendű vádlott által használt két lakást. Mindkét helyszínen a nyomozók kábítószereket, illetve azok fogyasztásához és terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.
II.
2020 szeptember és 2022 április között a II. rendű vádlott többször értékesített kokaint az I. rendű vádlottnak. Emellett a II. rendű vádlott több másik személynek is adott el kábítószert.
III.
2022. április 19-én a III. rendű vádlott marihuánát adott el a II. rendű vádlottnak. Az ehhez szükséges összeget a II. rendű és a IV. rendű vádlott közösen adták össze és a kábítószert is közösen fogyasztották el. Továbbá a III. rendű vádlott egy kábítószer-kereskedő által átadott árut ideiglenes tárolásra vett át, a kábítószert pedig a II. rendű vádlottól ideiglenes használatra megkapott ingatlanban, egy hűtőben helyezett el.
IV.
A IV. rendű vádlott 2021-től kezdve a lakásában kis mennyiségben marihuánát nevelt a testvérével közösen. Közben különböző kábítószereket is vásárolt, amiket a testvérével szintén közösen fogyasztott el. Emellett a terhelt 2021 májusától a 2022. április 27. napján történt elfogásáig több személynek értékesített különböző fajtájú kábítószereket.
V.
A Budakörnyéki Járásbíróság a 2022. október 27-én véglegessé vált végzésével a letartóztatása megszüntetése mellett elrendelte a II. rendű vádlott technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyeletét 2023. február 27-ig. 2023. január 19-én a vádlott eltávolította magáról a nyomkövető eszközt és azért, hogy magát kivonja a büntetőeljárás alól, egy barátja lakására ment. A rendőrség másnap fogta el a terheltet.
Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás
A tárgyalás látogatása sajtóregisztrációhoz kötött!
Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!
Kérjük, regisztrációját 2024. október 12-én 12:00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!