K. J. Előre kitervelten, több ember sérelmére és több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény

Ügy tárgya
Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
15.B.24/2024
Tárgyalás helyszíne
Budapest Környéki Törvényszék Székház A. épület
Tárgyaló
I. emelet 10. tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Budapest Környéki Törvényszék

Az ügyészi vádirat lényege:

1996 és 2022 februárja között a vádlott és a sértett élettársakként éltek együtt, két gyermekük született. Kapcsolatuk konfliktusoktól terhelt volt, a férfi rendszeresen verbálisan és fizikálisan is bántalmazta a nőt, az is előfordult, hogy életveszélyesen megfenyegette az asszonyt. Kettejük között 2017-től tovább fokozódott a feszültség, miután a terhelt drogfogyasztóvá vált, végül a felek külön költöztek. Ettől kezdve a vádlott gyakran ismerősein keresztül üzent a sértettnek – egy alkalommal azt, hogy ha nem hívja őt föl, végez vele.

Miután a sértett nem tett eleget a kérésnek, 2023. január 23-án a terhelt megjelent az asszonynál, az ajtót berúgva behatolt hozzá, majd hátulról a földre vitte a menekülni próbáló áldozatát, akit egy késsel megfenyegetett. Amikor a nőnek néhány pillanatra sikerült kiszabadulnia, egy gázriasztóval próbált a férfi felé lőni. Ezután dulakodás alakult ki a felek között, amelynek során a férfi késsel megszúrta a sértettet. Ekkor az asszony kimenekült a házból és segítséget kért, a férfi pedig elmenekült a helyszínről.

A nő sérülése életveszélyes volt, a lépét műtéti úton el kellett távolítani.

Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás

A tárgyalás látogatása sajtóregisztrációhoz kötött!

Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!

Kérjük, regisztrációját 2024. október 19-én 12:00 óráig sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!