E.S.I. Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette
Az ügyészi vádirat lényege:
A vádlott egy pest megyei település önkormányzatában töltött be magas tisztséget.
2018 nyara és 2019 éve eleje között a vádlott átruházott hatáskörben eljárva, a rá vonatkozó szabályok megszegésével, illetve a szokásos forgalmi értéknél alacsonyabb áron értékesített két, önkormányzati tulajdonban álló ingatlant a polgármesteri hivatal két dolgozója részére. Mindkét döntés szubjektív, a vagyongazdálkodás szabályait sértő szempontok alapján történt, így a becsült és a tényleges vételártól eltérő, a forgalmi értéknél jelentősen alacsonyabb áron valósult meg az eladás. Mindez úgy, hogy sem az elővásárlási jog, sem a versenyeztetés, sem az önkormányzati képviselők tájékoztatása nem történt meg.
A két ingatlan eladáskori értéke összesen 31.750.000 forint volt, azonban vételárukat – jogsértő módon – 12.500.000 forintban határozták meg. Így a vádlott több mint 19.000.000 forint vagyoni hátrányt okozott a sértett önkormányzatnak.
Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás
A tárgyalás látogatása sajtóregisztrációhoz kötött!
Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!
Kérjük, regisztrációját 2024. november 25-én 12:00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!
Gyimesi Kinga
+36 70 371 1410
gyimesik@budapestkornyekit.birosag.hu