J.Gy. Jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette

Ügy tárgya
Jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
16.B.111/2024
Tárgyalás helyszíne
Székház A. épület
Tárgyaló
Földszint 2. Tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Budapest Környéki Törvényszék

Az ügyészi vádirat lényege:

2022 augusztusától elfogásáig a vádlott rendszeresen értékesített amfetamin típusú kábítószert – grammját 2000 és 2500 forint közötti áron – több személynek egy Pest vármegyei településen és a környékén lévő településeken.

2023. május 2-án a vádlott azzal a céllal találkozott az egyik ügyfelével, hogy kábítószert adjon el neki. Még az áru átadása előtt a nyomozó hatóság elfogta a vádlottat, akinek a kocsijában kiporciózott kábítószert, ehhez szükséges csomagolóeszközt, illetve a kábítószer értékesítéséből származó 8.180.000 forint készpénzt talált.

Ezt követően a terhelt ingatlanban a nyomozók lefoglaltak még a kábítószer méréséhez, porciózásához és csomagolásához szükséges eszközöket, értékesítésre szánt kábítószereket, valamint kábítószer értékesítéséből származó, további 945.000 forint készpénzt. Mindemellett – a rajta elvégzett laborvizsgálat alapján – a terhelt az elfogását megelőzően amfetamint fogyasztott.

Megjegyzés: előkészítő ülés

A tárgyalás látogatása sajtóregisztrációhoz kötött!

Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!

Kérjük, regisztrációját 2025. március 8-án 12:00 óráigsajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!