J.V.P. Közveszéllyel fenyegetés bűntette
Az ügyészi vádirat lényege:
2023. augusztus 29-én a terhelt azt észlelte, hogy az ingatlanából eltűnt néhány értéktárgya, több kutyája és macskája. Emiatt a helyszínen a rendőrség intézkedett, majd másnap a férfi azt a tájékoztatást kapta a nyomozóhatóságtól, hogy az állatai egy állatmenhelyen vannak, és azokat ott átveheti. 2023. augusztus 30-án a férfi az állatmenhelyhez ment, ahol azonban nem kapta vissza az állatait. Emiatt felhívta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási központját, ahol átkapcsolták a Miskolci Tevékenység-irányítási központba. A vádlott az ekkor tett bejelentésében közölte, hogy a nyomozóhatóságtól kapott tájékoztatás ellenére az állatmenhelyen nem kapta vissza a kutyáit, majd vulgáris megfogalmazással kérte, hogy a nyomozóhatóság kerítse elő az állatait. Telefonon történt bejelentésekor a férfi ingerült lett és a Miskolci Tevékenység-irányítási központ telefonos munkatársát életveszélyesen megfenyegette, valamint a rendőrkapitányság elleni erőszakos cselekményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem lesznek meg a kutyái. A Tevékenység-irányítási központ munkatársa közölte a vádlottal, hogy a helyzet tisztázása érdekében vagy várja meg a rendőrjárőrt a helyszínen, vagy menjen be a Ceglédi Rendőrkapitányságra.
2023. augusztus 30-án délután a rendőrök a Ceglédi Rendőrkapitányság épülete előtt elfogták a vádlottat.
Megjegyzés: előkészítő ülés
A tárgyalás látogatása sajtóregisztrációhoz kötött!
Regisztrációt csak a jelentkezés sorrendjében, korlátozott számban tudunk elfogadni!
Kérjük, regisztrációját 2025. március 29-én 12:00 óráig a sajto_pest@budapestkornyekit.birosag.hu címre küldje meg!