Lánya születésnapján bántalmazta és alázta meg volt élettársát a terhelt
Alkohol és kábítószer hatása alatt kezdett agresszívan viselkedni volt élettársával a gyanúsított. Bántalmazta, majd szexuális cselekményre kényszerítette az asszonyt. 2025. február 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.
Nagyjából 2000-2001 óta a gyanúsított és a sértett élettársi kapcsolatban éltek. 2014-2015-től kezdődően a kapcsolatuk a gyanúsított italozó életmódja, illetve rendszeres kábítószer-fogyasztása miatt megromlott. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a terhelt ittas állapotban erőszakos magatartást tanúsított a sértett felé. Végül 2024. október 31-én a sértett – megszakítva viszonyukat – elköltözött. Ezt a terhelt nem tudta elfogadni, illetve a sértettet hibáztatta azért, hogy a közös gyermekeikkel is megromlott a kapcsolata és a gyerekek elköltöztek tőle.
2025. február 15-én a sértett a lányával megjelent a gyanúsított lakásán a gyermek születésnapja miatt. Nem sokkal később – a barátnőjével együtt – megérkezett a fiuk is. Miután az ünnepeltet felköszöntötték, a kislány a barátnőivel elment a lakásból. A lánya távozása után – már alkohol és feltehetően marihuána hatása alatt – a gyanúsított hangosan kezdett énekelni és a sértett arcába hajolt. Ekkor a fiuk a barátnőjével együtt a szobájába ment. Nem sokkal később a terhelt sétára invitálta a nőt, majd kiment vele az udvarra, ahol szidalmazta és bántalmazni kezdte. Amikor ezt a fiuk meghallotta, megpróbált anyja segítségére sietni, de a gyanúsított többször is ellökte őt magától, majd a sértettet a karján megragadva belökte a házba. Ekkor a fiú felszólította az apját, hogy engedje el az édesanyját, különben hívja a rendőrséget. Erre a gyanúsított megfenyegette, hogy ha kijönnek a rendőrök, megöli őt. Ekkor a fiú a barátnőjével kiment az utcára, és a 112 segélyhívó számon értesítette a történtekről a rendőrséget.
Ezalatt a gyanúsított különböző módon bántalmazta a sértettet, majd a fürdőszobába kényszerítette, ahol ráparancsolt, hogy vetkőzzön le, majd további szidalmazások és életveszélyes fenyegetések közepette szexuális cselekményre kényszerítette a félelmében ellenkezni nem merő asszonyt.
A bántalmazása következtében a nő 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2024 decembere óta a gyanúsított munkanélküli. Előállításakor megpróbált elmenekülni a hatóság elől, a rendőröknek csak testi kényszer alkalmazásával sikerült megtörniük az ellenállását. Erre tekintettel fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén megpróbálná kivonni magát az eljárás alól, megszökne, vagy elrejtőzne. Figyelemmel a családjával szembeni agresszív viselkedésére, feltehető, hogy a sértettet, illetve más személyt megfélemlítve a bizonyítást veszélyeztetné. Mindemellett előfordulhat, hogy a férfi újabb, hasonló cselekményt követ el, ezért az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. március 18-ig. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte meg.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Budapest, 2025. február 18.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály