Hatalmas mennyiségben vásárolt kristállyal kereskedtek a gyanúsítottak – letartóztatta őket a bíróság
Nagy tételben szereztek be a kristály néven ismert, mesterségesen előállított tudatmódosító hatású anyagot a gyanúsítottak. Üzleteléseik közben ütött rajtuk a hatóság – elmenekülni egyiküknek sem sikerült. Jelentős mennyiségű, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott üléseken elrendelte az öt férfi letartóztatását.
A legfiatalabb gyanúsított 2024. október közepe óta hetente több alkalommal vásárolt kristály néven ismert tudatmódosító hatású anyagot azért, hogy a nagyjából 15-20 főből álló vevőkörének értékesítse az árut. 2025. március 3-án érte tetten a nyomozó hatóság a terheltet, miközben két férfinak akart eladni pszichoaktív anyagot. Miután otthonát átkutatták, különböző mennyiségben kiporciózott kristályos anyagot, mérőeszközöket, illetve nagyobb mennyiségű készpénzt találtak nála.
A legfiatalabb gyanúsított ügyfelei között volt másik két terhelt, akik testvérek. Ők 2024 augusztusa óta több alkalommal vásároltak kristályt a legfiatalabb gyanúsítottól, majd a tudatmódosító hatású anyagot tovább értékesítették a vevőiknek. A testvérpár fiatalabb tagja a beszerzési forrásukkal, valamint a vevőkkel egyeztette a megvenni kívánt mennyiséget, és árat, majd ezt követően a bátyja hozta el az árut a legfiatalabb gyanúsítottól. Később, 2024 októberétől az idősebb testvér kórházi ellátása miatt a fiatalabb fivér is adott át kristályt egyes vevőknek. 2025. március 3-án az idősebb testvér ügyfeleivel találkozott, majd később az egyikük vevőjénél a rendőrség megtalálta a neki értékesített kristályt. Ezt követően fogták el a testvérpár idősebb tagját, majd átkutatták a lakását, ahol különböző kábítószergyanús anyagokat és a porciózásukhoz szükséges digitális mérleget találtak a nyomozók. Nem sokkal később, öccse lakásán a nyomozók készpénzt, illetve egy mobiltelefont foglaltak le.
Bejelentett munkahellyel, legális jövedelemforrással a legfiatalabb terhelt és a testvérpár gyanúsítottak nem rendelkeznek. Környezetükhöz az átlagosnál lazábban kötődnek. Erre, illetve a kiszabható büntetés mértékére tekintettel fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megpróbálják kivonni magukat az eljárás alól, megszöknek, vagy elrejtőznek. Továbbá, mivel a terhükre rótt bűncselekményt életvitelszerűen, hosszabb időn keresztül követték el feltehető, hogy a nyomozó hatóság által félbeszakított bűncselekményt tovább folytatnák, valamint újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el. Mindemellett a nyomozás még kezdeti szakaszban van, ezért a bűncselekmény jellegére, elkövetési módjára és az eljárás érdekeire tekintettel az ügyészi indítvány szerint a gyanúsítottak letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a három gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. április 5-ig. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyét nem találta megalapozottnak a gyanúsítottakkal szemben.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést nyújtottak be ellene, így esetükben a végzés nem végleges, de végrehajtható.
2024 októberétől kezdve az ügy egy másik gyanúsítottja is vásárolt kristály néven ismert anyagot a legfiatalabb terhelttől, akinek időnként a beszerzésbe, a tárolásba és a szállításba is besegített. 2025. március 3-án a férfi az ügy ötödik gyanúsítottjával együtt, kocsival ment el egy beszerzőjükkel megbeszélt találkozóra. Szintén autóval érkezett a helyszínre két személy, akik közül az egyik utas átült a gyanúsítottak kocsijába, majd pár másodperc múlva kiszállt, és visszaült abba a járműbe, amellyel érkezett. Ezt követően a két gyanúsított nagy sebességgel útnak indult. Nem sokkal ezután a nyomozó hatóság tagjai megpróbálták kocsijukat megállítani, de a terheltek figyelmen kívül hagyták a hatóság jelzését, kitörtek az utat elálló rendőrségi autók közül, aminek következtében egy rendőrségi jármű és az ő kocsijuk is megsérült. Járművüket a terheltek ekkor hátra hagyták és egy szántóföldön keresztül próbáltak menekülni az őket üldöző rendőrök elől. Közben a magukkal vitt fehér nejlonzacskó tartalmát megpróbálták szétszórni, majd amikor ez nem sikerült, eldobták a csomagot. Végül a rendőrök a két férfit a hátrahagyott járműtől nagyjából 300 méterre fogták el. Egyikük lakásán a nyomozók később több mint 4.100.000 forint készpénzt foglaltak le.
Mivel az ügy további két terheltje elfogásakor megpróbált elmenekülni a hatóság elől, ezért feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megpróbálják kivonni magukat az eljárás alól, megszöknek, vagy elrejtőznek. Továbbá a bűncselekmény elkövetésének tárgyi bizonyítékát megpróbálták megsemmisíteni, így fennáll a veszélye, hogy további bizonyítékok elrejtésével, vagy megsemmisítésével a bizonyítást veszélyeztetik. Ezen kívül a két terhelt közül a fiatalabbal szemben több eljárás is folyamatban van, cselekményét hosszabb időn keresztül, rendszeresen követte el, ezért nagy az esélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el. Minderre tekintettel az ügyészi indítvány szerint a két férfival szemben is a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a másik két gyanúsítottat is és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a fiatalabb terhelt letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. április 5-ig. Mivel a bíróság a másik gyanúsított tekintetében nem talált megalapozott bizonyítékot, ezért kényszerintézkedést a férfival szemben nem rendelt el.
A döntést az idősebb gyanúsított és védője tudomásul vette, viszont az ügyész, a fiatalabb terhelt és védője fellebbezést nyújtottak be ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Budapest, 2025. március 5.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály