Bántalmazták, majd életveszélyes állapotban hagyták magára a betonárokba esett sértettet a terheltek
Kirántották az autóból, majd bántalmazták a sértettet a terheltek. Miután a férfi egy betonozott vízelvezető árokba esett, a vádlottak tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a terheltek ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. május 6-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
A vádlottak a bűncselekményt megelőzően több éve ismerték egymást, jó kapcsolatban álltak, többször együtt szórakoztak. Az I. rendű vádlottat a sértett is több éve ismerte, míg a II. rendű vádlottal felületes kapcsolatban volt.
2022. december 8-án az I. rendű vádlott megjelent a sértett lakásán, majd a férfit kocsival a lakhelyére vitte. Korábban a sértett összeveszett az élettársával, a sértett távozását követően pedig a nő telefonon felhívta a testvérét, akinek elpanaszolta a történteket. Nem sokkal később az asszony fiútestvére az I. rendű vádlotton keresztül beszélt a sértettel és felszólította, hogy ne beszéljen csúnyán a testvérével. A sértett még ezen az estén, kifestette az I. rendű vádlott fürdőszobáját, majd a két vádlott és egy másik személy társaságában italoztak. A sértett ott aludt a vádlottnál, a II. rendű vádlott és a velük italozó férfi viszont hazamentek.
Másnap a sértett gyalog indult haza. Miután az I. rendű vádlott észlelte, hogy a férfi eltávozott, felhívta a sértett élettársát. Ezt követően felvette autójával a II. rendű vádlottat és a korábban velük tartózkodó férfit, majd azt kérte tőlük, hogy kísérjék el az édesapjához, akihez autóalkatrészért indult. Nem sokkal később a vádlottak utolérték a sértettet. Az I. rendű vádlott szólt a férfinak, hogy hazaviszi. Miután a sértett beült az autóba az I. rendű vádlott felhívta a sértett élettársát és annak testvérét is, hogy viszik haza a sértettet, akarnak-e beszélni vele, azonban mindketten elutasították az ajánlatot. Ezt követően az I. rendű vádlott visszafordult, majd megállt ott, ahol felvette a és sértettet és felszólította őt, hogy szálljon ki a kocsiból. Mivel a sértett nem akart kiszállni, mindkét vádlott kiszállt az autóból – az I. rendű vádlott kinyitotta a sértett melletti ajtót, és megpróbálta kihúzni, de ez nem sikerült neki. A II. rendű vádlott dühös lett a sértett magatartása miatt, ezért kirántotta az autóból. Ezt követően az I. rendű vádlott megütötte a sértettet, aki a betonozott vízelvezető árokba esett, majd mindkét terhelt bántalmazta még a férfit, aztán távoztak a helyszínről.
Később a sértett gyalog indult haza, majd felvette őt egy arra közlekedő autós, aki egy darabig elvitte, majd onnan a férfi gyalog ment haza. Élettársa a gyermekkel rövidesen hazaért az óvodából. A sértett elmondta neki a történteket. Pár óra elteltével a sértett állapota rosszabbodott, ezért a nő értesítette a mentőket.
A bántalmazás következtében a férfi 8 napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett és közvetlen életveszélyes állapotba került.
A törvényszék a vádirati tényállással egyetértve az I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság 2 év és 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és a védőik teljeskörű fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem jogerős.
A II. rendű vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a törvényszék pedig társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében mondta ki őt bűnösnek, amiért 1 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Esetében a bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.
Budapest, 2025. május 6.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály