F. T.

Ügy tárgya
Emberölés bűntettének kísérlete - A tárgyalásra nem kell regisztrálni.
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
13.B.315/2023
Tárgyalás helyszíne
Pesti Központi Kerületi Bíróság 1055 Budapest, Markó utca 25.
Tárgyaló
III. emelet 307.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Fővárosi Törvényszék

A vádirat szerint a terhelt – a rendőrség feléje tanúsított, általa igazságtalannak vélt eljárásai miatt – halálos fenyegetéseket tartalmazó e-maileket küldött az egyik kerületi rendőrkapitányságra. 
A vádlott 2022. november 2-án megjelent az egyik nagykövetségen és – előzetes bejelentkezés nélkül – beszélni akart a nagykövettel. Miután ezt nem engedték neki, kiment az épületből és egy véső, valamint egy balta segítségével feliratot vésett az épület falába. Az állampolgári bejelentésre kiérkező rendőröket a kezében lévő baltát felemelve megöléssel fenyegette. A rendőri előállításnak folyamatosan ellenállt, a baltával pedig egy alkalommal az egyik rendőr felé csapott. Végül a hatóság képviselőinek sikerült megbilincselniük a férfit. Későbbi szabadon bocsátását követően újabb fenyegető e-maileket küldött különböző rendőrkapitányságokra, amelyek miatt a rendőrség megjelent a vádlott lakóhelyén. A terhelt egy kalapáccsal a kezében fogadta a rendőröket, majd miután a felszólításukra sem tette le az eszközt, elektromos sokkolót használtak vele szemben. Ekkor a vádlott célzottan az egyik intézkedő rendőr mellkasa irányába elhajította kalapácsot, amelynek útjából a rendőr sikeresen kitért, így sérülése nem keletkezett. 
A vádlott olyan elmebetegségben szenved, amely miatt a fent leírtak során képtelen volt arra, hogy a terhére rótt cselekményei társadalomra való veszélyességét felismerje és annak megfelelően cselekedjen.

Az ügyészég 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette, aljas indokból, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

Megjegyzés: A bizonyítási eljárás várhatóan tanúkihallgatással folytatódik.
 

Egyéb információ

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

telefon: 06-1-354-6729

e-mail: sajto2@birosag.hu