K. K. T. és 3 társa

Ügy tárgya
Lopás bűntette és más bűncselekmények - A tárgyalásra nem kell regisztrálni.
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
8.B.9/2023
Tárgyalás helyszíne
1191 Budapest, Kossuth tér 7/9.
Tárgyaló
Földszint 13.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság

A vádirat szerint négy fiatal felnőtt férfi elhatározta, hogy a főváros kertvárosi övezeteiben lakó ázsiai származású személyek sérelmére elkövetett betöréses lopásokból fognak bevételhez jutni. A sértettek címét különböző forrásokból szerezték be, majd megfigyelték az otthonaikat, a mozgásukat. A vádlottak a betöréses lopásokat alkalomszerűen változó személyi összetételben, de nem hierarchikusan szervezett módon hajtották végre. A 2021 augusztusától 2022 júniusáig tartó időszakban a vádlottak több családi házba betörtek, ahonnan valutát, ékszereket és egyéb értékeket tulajdonítottak el. A lopással okozott kár több mint 28 millió forint volt, amelyből 4,8 millió forint térült meg. A rongálással több mint 900.000 forintot meghaladó kár keletkezett, amelyből mindösszesen 10.275 forint térült meg.

Egy további vádpont szerint a IV. rendű vádlott édesanyja egy biztosító társaság kárügyintézőjeként rendszeresen végzett irodai munkát az otthonában a munkáltatója által biztosított laptopon. Amikor a nő őrizetlenül hagyta a számítógépét, a IV. rendű vádlott ezt kihasználva összesen 185 alkalommal kért le jogosulatlanul különböző, feltételezése szerint ázsiai személyek tulajdonában álló gépjárművekhez tartozó tulajdonosi adatokat. Egy ilyen módon megszerzett lakcímet átadott ismeretlen személyek részére, akik behatoltak az ingatlanba és onnan elektromos rollereket tulajdonítottak el.

Az ügyészség a terhelteket többek között jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, valamint személyes adattal visszaélés vétségével vádolja.

Megjegyzés: Tanúkihallgatással folytatódik a bizonyítási eljárás. 
 

Egyéb információ