J. K.
A vádirat szerint a terhelt mentális problémával küzdött, amelyre gyógyszeres kezelést kapott. 2022. június 3-án este a férfi csekély mennyiségű kannabiszt fogyasztott, majd az előírt adagnál tudatosan jóval nagyobb mennyiségű gyógyszert vett be. Az önhibából túladagolt gyógyszer és a kábítószer együttes hatására a férfi rosszul lett, öntudatlan állapotba került és a társasház folyosóján összeesett. Amikor az élettársa rátalált a folyosó padlóján fekvő, habzó szájú vádlottra, segítségért kiabált, amelyre azonnal megjelent a szomszédban lakó két nő. Felsegítették a férfit, bekísérték a szobájába és próbáltak elsősegélyt nyújtani neki. A vádlott hirtelen magához tért és tudatzavart állapotban a megtámadásáról szóló téveszméit hangoztatta. Szidalmazni kezdte az egyik nőt, majd miután az megijedt a vádlott viselkedésétől és visszasietett a lakásába, a férfi követte őt oda és berúgta a kulcsra zárt ajtót. Amikor a terhelt bejutott többször megütötte a nőt és annak ott élő édesanyját is, majd egy 5 cm pengehosszúságú bicskával megszúrta az egyikük nyakát. Bár mindkét nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a szúrt sérülés paramétereire – a támadott testtájékra, a szúrás irányára, mélységére, az elkövetés eszközére – a súlyosabb sérülés keletkezésének reális esélye is fennállt.
Az ügyészség a terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és magánlaksértés vétségével vádolja.
Megjegyzés: A bizonyítási eljárás tanúkihallgatással folytatódik.