B. T. és társai

Ügy tárgya
Csalás bűntette - A tárgyalásra nem kell regisztrálni.
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
25.B.30985/2020
Tárgyalás helyszíne
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 1036 Budapest, Lajos u. 48-66.
Tárgyaló
9.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Pesti Központi Kerületi Bíróság

A vádirat szerint az I. és a II. rendű vádlott 2015-ben elhatározta, hogy az általuk alapított kft. működtetése során egészségügyi felmérésnek álcázott termékbemutatókon idős embereket megtévesztve, jogtalan és rendszeres haszonszerzés céljából silány minőségű termékeket értékesítenek a valós értéket jóval meghaladó áron. Az ügyfeleket ismeretlen módon megszerzett adatbázis adatai alapján toborozták, a sértetteket ingyenes egészségügyi állapotfelmérésre – jellemzően szív- és érrendszeri vizsgálatra – invitálták. A meghívott sértettek ezt követően állapotfelmérésen, valamint termékbemutatón vettek részt. Az előadás végén az ügyfelekkel közölték, hogy vizsgálat eredményeik nagyon rosszak, a kft. által forgalmazott termékek ugyanakkor megoldást, gyógyulást jelenthetnek a számukra.
A vádlottak a termékek értéke, a termékek összetétele és minősége, valamint az emberi szervezetre és egészségre gyakorolt kedvező hatása vonatkozásában a sértetteket tévedésbe ejtették. A terheltek cselekményükkel több mint 39 millió forint kárt okoztak.

Az ügyészég a vádlottakat a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja.

Megjegyzés: A bizonyítási eljárás tanúkihallgatással folytatódik.
 

Egyéb információ