Sz. T. és társa
A vádirat szerint az I. rendű terhelt szállítási diszpécserként, a II. rendű terhelt pedig vasúti járművezetőként dolgozott egy vasúttechnikai kft.-nél, amely részt vett az M3 metróvonal felújításában.
Ezen munkálatok során a terheltek egy vontató járművel három pótkocsit toltak egy olyan helyszínre, ahol a pálya lejtett. Az elindulást megelőzően a terheltek elmulasztották elvégezni a fékpróbát a pótkocsikon.
A csak légfékkel történő fékezés, a csekély hatásfokú légfékezés, a lecsatolt pótkocsik kézifékjének behúzatlan állapota, a nem megfelelően kerék alá szoruló alátétfák és a tiltott tolt meneti közlekedés miatt két pótkocsi elszabadult rajta két, építőanyagot rakodó segédmunkással. A nagy sebességgel haladó pótkocsik elütöttek egy éppen a helyszínen dolgozó villanyszerelőt, aki életét vesztette. A balesetben két másik villanyszerelő is megsérült, ők könnyebb sérülést szenvedtek. A pótkocsin lévő segédmunkások sértetlenek maradtak, azonban a testi épségük, életük közvetlen veszélyben volt.
A pótkocsik megfutamodása, a vasúti baleset, a 3 sértett elütése, egyikük halála azért következett be, mert a terheltek megszegték a vonatkozó vasúti közlekedési és pótkocsi üzembehelyezési szabályokat.
Az ügyészség vasúti közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat.
Megjegyzés: Az I. rendű vádlott kihallgatását kezdi meg a bíróság.