Jogerős ítélet az újbudai rendőrgyilkosság ügyében

A Fővárosi Törvényszék kóros elmeállapota miatt felmentette és egyúttal kényszergyógykezelésre utalta azt a férfit, akit több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádoltak.

Az ítélet szerint a vádlott 2023. január 10-én hajnalban megjelent egy szolnoki katonai létesítménynél és „nemzetbiztonsági ügyre” hivatkozva a területre való beengedését követelte. A férfi összefüggéstelenül beszélt, zavartan és agresszívan viselkedett, így vele szemben rendőri intézkedésre került sor. Ahogy másnap is, amikor leszólított és leemelt a kerékpárjáról egy kisgyermeket, akitől az édesanyja kiléte felől érdeklődött.
Mindezek után 2023. január 12-én éjjel a vádlott zajt hallott az újbudai lakása felett lakó idős nőtől és úgy vélte, hogy a szomszédja bajban van, ezért egy betonbontó kalapáccsal és egy késsel felment az emeletre. A terhelt a szomszédja ajtaját betörte és közölte vele, hogy csak jót akar és az ajtót megcsináltatja. A társasház lakói a történteket észlelve értesítették a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve jogszerűen intézkedés alá akarták vonni az ön- és közveszélyesnek ítélt vádlottat. A terhelt kóros elmeállapotánál fogva úgy érzékelte, hogy élete veszélyben van, ezért a rendőrökre támadt. A dulakodás közben a vádlott a késével megszúrt egy rendőrt, aki sérülései következtében az életét vesztette, két másikat pedig megsebesített. Ez utóbbi két rendőr 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban náluk is fennállt az életveszélyes sérülés kialakulásának reális veszélye. A helyszínről menekülő vádlottat végül egy közeli villamosmegállóban sikerült a rendőröknek ártalmatlanítaniuk.

A terhelt a vádbeli cselekmény elkövetésekor – és jelenleg is – paranoid pszichózisban szenvedett, üldöztetéses, megfigyeltetéses téveszméi voltak és vannak. Kóros elmeállapota kizárta azt, hogy cselekménye következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért a hatályos jogszabály alapján a bíróság megállapította, hogy a terhelt nem büntethető. A vádlott esetében alappal lehet tartani a bűnismétléstől, vagyis attól, hogy a továbbiakban újabb személy elleni erőszakos bűncselekményt követne el, ezért a törvényszék elrendelte a férfi kényszergyógykezelését.  

A kényszergyógykezelést a bíróság határozatlan időre rendeli el, végrehajtásának helye az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet. A kezelés fenntartásának felülvizsgálatára a törvényi rendelkezések alapján félévente kerül sor.

Az ítéletet az ügyészség, a vádlott és védője is tudomásul vette, így az jogerős.