Kocsiban talált engedély nélküli lőfegyver miatt tartóztattak le egy férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. május 19-én egy hónapra – 2024. június 19-ig – elrendelte egy férfinak a letartóztatását, lőfegyver engedély nélküli megszerzésével, illetve tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Bűnözői Csoportok Elleni Osztályán indult büntetőügyben.
A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt ismeretlen körülmények között megszerzett egy Flobert lőfegyvert, amelynek tartására érvényes engedéllyel nem rendelkezett. A fegyvert a hatóság emberei a gyanúsított által használt személygépkocsiban találták meg egy, a terhelttel szemben folytatott rendőri intézkedés során.
A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén lőfegyver engedély nélküli megszerzésével, illetve tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette megállapítására lehet alkalmas, ekként pedig 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
A bíróság megállapítása szerint a terhelt a bejelentett lakóhelyén nem tartózkodik – elmondása szerint hosszabb ideje külföldön dolgozik és jövőjét is másik országban tervezi. Esetében egy meghatározott helyhez való szorosabb kötődést biztosító családi és egzisztenciális körülmény nem tárható fel. Mindezeket és a terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlyát, valamint a kiszabható büntetés mértékét figyelembe véve a bíróság a gyanúsított vonatkozásában megállapította a szökés, elrejtőzés veszélyét.
Mivel a nyomozás kezdeti szakaszban van, ezért jelenleg az elsődleges cél a tényállás tisztázását célzó nyomozati cselekmények terhelti befolyástól mentes lefolytatása. A bíróság szerint szabadlábon hagyása esetén a terheltnek lehetősége lenne a bizonyítás megnehezítésére, ezért vele szemben kényszerintézkedés elrendelése szükséges.
A gyanúsított korábban négy alkalommal állt már bíróság előtt személy elleni erőszakos, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt. A nyomozás eddigi adataira, valamint a gyanúsított többszörösen büntetett előéletére figyelemmel, a bíróság a bűnismétlés veszélyét is megállapította.
A fentiek miatt a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére a bíróság nem látott lehetőséget.
A végzés végleges.