A Fővárosi Törvényszék S. I. mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza az Európai Parlamentnél
A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az ún. ANTIFA-ügy I. rendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament Elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen S. I.-t a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás van ellene a Fővárosi Törvényszéken.
A törvényszéknek Magyarország Európai Unió mellett működő állandó képviselete 2024. június 12-én megküldte a 2024-2029-es ciklusra mandátumot szerzett európai parlamenti képviselők névsorát. A listán az olasz Zöldek és Baloldaliak Szövetsége (AVS) képviseletében induló S. I. neve is szerepel.
Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv szerint az Európai Parlament ülésszakainak ideje alatt az Európai Parlament tagjai saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik, a többi tagállam területén pedig mentességet élveznek mindenfajta őrizetbe vételre és bírósági eljárásra vonatkozó intézkedés alól. Az Európai Unió Bíróságának döntése szerint az immunitás már akkor megilleti a képviselőket, amikor a választási eredmények hivatalos kihirdetését követően szervezett első ülésre utaznak annak érdekében, hogy az új jogalkotó testület megtarthassa az alakuló ülését. Az Európai Unió Bírósága e döntésében azt is rögzítette, hogy azt a személyt, akinek az Európai Parlamentbe való megválasztását hivatalosan kihirdették, úgy kell tekinteni, hogy ő az Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv alkalmazásában e kihirdetéstől – e kihirdetés időpontjától – kezdve megszerezte az említett intézmény tagjának jogállását, következésképp őt megilleti a mentelmi jog.
A hatályos jogszabályok értelmében a mentelmi joggal rendelkező személyt gyanúsítottként kihallgatni, vele szemben kényszerintézkedést alkalmazni stb. csak mentelmi jogának felfüggesztését követően lehet. A vádemelést követően mentelmi jog felfüggesztése iránti indítványt a bíróság terjeszthet elő, az indítvány benyújtásával egyidejűleg pedig a büntetőeljárást fel kell függeszteni.
Mivel a magyar jogszabályok szerint a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszűnik, ha az eljárást felfüggesztették, S. I. bűnügyi felügyelete megszűnt.
A végzés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül van helye fellebbezésnek.