Jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítéltek egy idős nőt kirabló férfit
A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekménnyel vádoltak.
A június 19-i ítélet szerint a terhelt 2022. december 4-én délután felfigyelt a vele egy autóbuszon utazó, idős korú, járóbottal közlekedő sértettre és elhatározta, hogy akár erőszakkal is, de megszerzi a nő értékeit. A buszról leszállva a sértettet hazáig követte, ahol megpróbálta elvenni tőle a nála lévő szatyrot. Az idős nő megpróbált ellenállni, azonban a vádlott többször ököllel ráütött a nő szatyrot tartó kezére, így végül a sértett elengedte azt. A terhelt ezután a zsákmánnyal együtt elmenekült a helyszínről. Az eltulajdonított szatyorban – a sértett által korábban boltban vásárolt áru mellett – voltak az idős nő személyes iratai, bankkártyája, mobiltelefonja és készpénze is. A férfi a cselekményével megközelítőleg 23 ezer forintnyi kárt okozott a sértettnek. Bár az idős nő a kezére mért ütések nyomán 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a korára és az egészségi állapotára figyelemmel, fennállt nála a súlyosabb sérülés kialakulásának reális lehetősége is.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.
Az ítélettel szemben a vádlott enyhítésért, védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A teljeskörű felülbírálat során a törvényszék megállapította, hogy a kerületi bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, indokolási kötelezettségének eleget tett. A megállapított tényállásból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és a jogi minősítés is megfelelő volt azzal a kiegészítéssel, hogy a terhelt azon cselekményével, hogy az eltulajdonított szatyorral együtt elvitte a sértett személyes iratait és bankkártyáját is, elkövette az okirattal visszaélés és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségét is.
A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság a büntetéskiszabási körülményeket is helyesen tárta fel és megfelelően értékelte azokat. A másodfokú bíróság megjegyezte azonban, hogy az a tény, hogy a terhelt a bűncselekmény elkövetése idején több más – vagyon elleni bűncselekmény miatt indult – büntetőeljárás hatálya alatt állt, a büntetlen előéletének jelentőségét az enyhítő körülmények értékelésekor csökkenti.
Az ítélet jogerős.