Csökkent az ügyhátralék és javultak az időszerűségi mutatók a Fővárosi Törvényszéken
A Fővárosi Törvényszék (FT) 2024-es eredményeiről dr. Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke és dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke tartott sajtótájékoztatót a törvényszék éves összbírói értekezletét megelőzően.
Az OBH elnöke beszédében elmondta, hogy a fővárosi az ország legnagyobb törvényszéke, bíróságain dolgozik az ország bíráinak 26 %-a, az országos ügyérkezések 28 %-a és a folyamatban lévő ügyek 32 %-a is itt koncentrálódik.
A statisztikai adatok alapján a bírósági eljárások száma nemcsak országosan, hanem a főváros bíróságain is növekvő tendenciát mutat mind a peres, mind a nemperes ügyeket illetően. Jelentős emelkedés a gazdasági (>30%) és a szabálysértési ügyszakban (10,8%) volt tapasztalható. Az ügyérkezések nagy száma ellenére a befejezési mutatók javultak – az OBH elnöke az időszerűség körében külön kiemelte, hogy az elsőfokú ügyek közel 90%-a egy éven belül befejeződött a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon. Az időszerűség javítása érdekében 2020-ban hozott központi intézkedések eredményeképp az FT-n az azóta eltelt időszakban 30 %-kal csökkent a két éven túli ügyek száma. A döntések megalapozottsága vonatkozásában dr. Senyei György Barna arról tájékoztatott, hogy a büntető ügyek több mint 70%-a, a polgári és gazdasági ügyek több mint 80 %-a válik elsőfokon jogerőssé az FT bíróságain. Az OBH elnöke arról is beszélt, hogy a Fővárosi Törvényszék 26 távmeghallgatásra alkalmas tárgyalóteremmel rendelkezik, amelyekben a tavalyi évben összesen 4780 távmeghallgatásos tárgyalást tartottak.
A Fővárosi Törvényszék elnöke az ügyforgalmat illetően elmondta, hogy a tavalyihoz képest több mint 1000 üggyel érkezett több a Fővárosi Törvényszék elsőfokú bíróságaira, a befejezések száma pedig 1,4 %-kal növekedett. Az időszerűségi mutatók vonatkozásában külön kiemelte, hogy járásbírósági szinten 20%-kal csökkent az öt éven túli ügyek száma. Általánosságban elmondható, hogy ezek az eljárások a legkomplexebbek, az elhúzódó pertartam pedig sok esetben a terjedelmes szakértői bizonyításokra, illetve gyakran az eljárások külföldi vonatkozásaira vezethető vissza.
Dr. Tatár-Kis Péter beszélt arról is, hogy az elmúlt évben több beruházást végeztek az FT-n és a kerületi bíróságokon. Ezek közül kiemelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyes kezelőirodáinak légkondicionálását, a Fővárosi Törvényszéken új dolgozószobák kialakítását, valamint a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság tetőszerkezetének rekonstrukciós munkálatait.