Emberölés bűntette

Ügy tárgya
Emberölés bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
Bf.III.43/2024.
Tárgyalás helyszíne
7623 Pécs, Rákóczi út 34.
Tárgyaló
földszint I. számú tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Pécsi Ítélőtábla

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítélete ellen bejelentett fellebbezések folytán az eljárás a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik. 

A törvényszék által megállapított tényállás szerint a palesztin származású, izraeli állampolgárságú vádlott és az egyik sértett Németországban ismerkedtek meg, közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki. Kapcsolatuk nem volt teljesen harmonikus, elsősorban a vádlott féltékenysége és lobbanékony természete miatt, a sértettet édesanyja (a másik sértett) óvta is a kapcsolattól.

2018. október 20-ról 21-re virradó éjszakát a vádlott és a sértett, a sértett és édesanyja által bérelt lakásban – egyik szobában az anya, másikban a lánya és a vádlott – töltötték. Valamikor a hajnali órákban a vádlott pontosan már meg nem állapítható okból előbb az alvó anya, majd lánya orr-, és szájnyílását valamilyen puha anyaggal befogta, melynek következtében a sértettek eszméletüket vesztették és néhány percen belül meghaltak. Ezt követően a vádlott mindkét szobában tüzet gyújtott, majd az egyik szoba erkélyére ment, ahol angolul segítségért kiabált. Ezt a környékben lakók meghallották, értesítették a tűzoltóságot és a mentőket. A vádlottat kimentették az erkélyről és kórházba szállították, október 22-én a kórházból elbocsátották, majd még aznap Belgrádból Izraelbe utazott, ahol az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján 2021-ben fogták el az izraeli hatóságok, letartóztatták és Magyarországra szállították. 

A Kaposvári Törvényszék a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 40 év után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat az ellene közveszélyokozás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, míg az ügyész a vádlott bűnösségének közveszélyokozás bűntettében történő megállapítása miatt is és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása végett jelentett be fellebbezést.