Jogerős ítélet emberölés bűntette ügyében
A tényállás szerint a vádlott 2019 nyarán megismerkedett egy férfival, de kapcsolatát a családja előtt nem vállalta fel. Ritkán találkoztak, telefonbeszélgetések és közösségi oldalon folytatott üzenetek útján tartották a kapcsolatot. A nyár folyamán a vádlott teherbe esett, terhességét azonban eltitkolta, a terhesség külső jegyei nem mutatkoztak rajta hangsúlyosan. A terhességről az apát először decemberben értesítette, aki kételkedett a vádlott állításának valóságtartalmában. A nő orvosnál, védőnőnél nem járt, terhesgondozáson nem vett részt.
2020 májusában a vádlott messenger üzenetben közölte az apával, hogy indul a kórházba, majd később arról értesítette, hogy elvetélt, a magzat nem volt egészséges. Ez azonban nem volt igaz.
Ugyanezen a napon délután, amikor a vádlott egyedül tartózkodott otthonában, valójában megindult nála a szülés, az udvaron, álló helyzetben megszülte gyermekét, aki a világra jövetelekor a földre esett. A vádlott onnan felvette, a köldökzsinórt elvágta, majd az újszülöttet egy ruhába csavarta és az udvaron lévő garázsba behajította, majd bement a házba tisztálkodni. Később visszament a garázsba, az életben lévő gyermeket bevitte a házba és az ágyra fektetve betakarta úgy, hogy ne látszódjon. A vádlott a szüléskor a földre esett és utána a földre dobott újszülöttel nem foglalkozott, őt nem látta el, a szülésről senkit nem értesített.
Az újszülöttet a vádlott édesanyja az este folyamán megtalálta és azonnal intézkedett a kórházba szállítása iránt, azonban a gyermek a következő napon elhunyt. Halála kórházban születés vagy a szülést követő laikus ellátásban részesítés esetén nem következett volna be.
Az elsőfokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntette miatt 10 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.