Jogerős ítélet emberölés bűntettének kísérlete ügyében

A jogerősen megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott lányának, a másodrendű vádlottnak konkrét eseményre visszavezethető ok nélkül 13-14 éves korától megromlott a viszonya az apjával, a sértettel. Ez odáig vezetett, hogy a másodrendű vádlott nem beszélt az apjával, közös légtérben sem volt hajlandó tartózkodni vele. A helyzet megoldására próbálták szakember segítségét igénybe venni, azonban a másodrendű vádlott nem érezte hatásosnak az alkalmazott terápiát, így nem vett tovább részt rajta. A másodrendű vádlott a középiskolai tanulmányai alatt kollégiumban, illetve albérletben lakott. A konfliktusok elkerülése végett a sértett akkor, amikor a lánya otthon tartózkodott átmenetileg átköltözött a családnak a településen lévő másik házába, ha pedig a lánya nem volt otthon, akkor feleségével és fiával – a leányuk tudta nélkül – együtt élt.

2018 nyarától a másodrendű vádlott folyamatosan otthon tartózkodott, a sértett és felesége ennek ellenére tartották a kapcsolatot, de házastársi viszonyuk kezdett megromlani. A vádlottak pontosan meg nem állapítható módon és időben megállapodtak abban, hogy a sértett életére törnek. 2018. szeptember 18-án az elsőrendű vádlott telefonon áthívta a férjét, hogy béküljenek ki a lányával. A sértett bár szokatlannak tartotta a meghívást, de átment hozzájuk. A vádlottak azt mondták a sértettnek, hogy meglepetésük van számára és a másodrendű vádlott „békesütit” is készített neki. Megkérték a férfit, hogy csukja be a szemét, az elsőrendű vádlott mögé lépett és kezével eltakarta a szemeit, miközben a lánya felvett egy konyhakést és egy darázsirtó aeroszolt. A másodrendű vádlott a sértett elé lépett és őt szemből torkon szúrta. A szúrás következtében csak a szerencsés véletlennek volt köszönhető, hogy nem sérült meg a férfi nyaki verőere, ami esetén, szakszerű elsősegélynyújtás hiányában a sértett halála néhány percen belül bekövetkezett volna. A sértett, ahogy észlelte a sérülést, ellökte felesége kezeit és megpróbálta lányát megakadályozni, hogy folytassa cselekményét, aki ennek során a darázsirtó flakonjából az apja arcába fújt. A férfi látása elhomályosult, kimenekült a házból, amely során az elsőrendű vádlott egy gumifejű kalapáccsal többször fejbe csapta őt. A sértettnek sikerült kimenekülnie az utcára és futni kezdett, lánya futva, felesége gépkocsiba szállva követte, majd mikor utolérte őt az autóval fékezés nélkül, 35-45 km/h sebességgel nekihajtott. Ennek következtében a férfi előbb a motorháztetőre, majd a szélvédőnek csapódott, ahonnan az úttest melletti árokba zuhant. Az elsőrendű vádlott, miután elgázolta a férjét, felvette a másodrendű vádlottat és elhajtott a helyszínről. A sértett bemászott egy ház udvarába, miközben segítségért kiabált és hívta a központi segélyhívót. A kiérkező mentők a férfit kórházba szállították.

A Szekszárdi Törvényszék az elsőrendű és a másodrendű vádlott bűnösségét társtettesként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletében állapította meg, ezért őket az enyhítő körülmények túlsúlyára tekintettel az ún. kétfokú enyhítés alkalmazásával 3 év 6 hónap fegyházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak a büntetésük fele részének kitöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. 

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik eltérő minősítésért és enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A Pécsi Ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket alaptalannak találta, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.