Súlyosítás életveszélyt okozó testi sértés bűntette ügyében
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (46 éves, sokszorosan büntetett előéletű férfi), akit korábban emberölés, rablás és testi sértés miatt ítéltek el, utolsó büntetéséből 2018 októberében szabadult.
2020. március 20-án favágásban segített a 62 éves, számos betegség – többek között végstádiumú daganatos állapot – miatt szemmel láthatóan fizikailag gyenge, elesett, lesoványodott sértettnek. A délelőtti munkáért a vádlott 8.000 forintot kapott, melyet részben italra költött. Az esti órákban a vádlott ittas állapotban visszatért a sértett házához, további pénzt követelt tőle. A sértett állította, hogy nincs több pénze, mire a vádlott ököllel többször fejbe ütötte. A sértett az ütésektől földre került, ahol a vádlott tovább ütötte a fejét és arcát, közben azzal fenyegette, ha nem adja át a pénzét megöli. A vádlott átvizsgálta a sértett pénztárcáját, de abban nem talált semmit, emiatt még jobban indulatba jött. Késsel is fenyegette a földön fekvő, védekezésben elfáradt, ellenállni képtelen sértettet. Majd – mivel nem kapott pénzt – a sértettel szemben nemi erkölcs elleni bűncselekményt is elkövetett.
A sértett kihasználva, hogy a vádlott kiment az udvarra, értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök a vádlottat a lakásban tetten érték.
A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes agyzúzódást szenvedett, néhány héttel a cselekmény után – sorsszerű megbetegedései miatt – elhunyt. Halála nem hozható összefüggésbe a vádlott cselekményével.
A vádlott ezen túlmenően több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett lakóhelyén.
Az első fokon eljárt Szekszárdi Törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, rablás bűntettének kísérletében, szexuális erőszak bűntettében, kifosztás bűntettében, lopás bűntettében és vétségében. Ezért mint erőszakos többszörös visszaesőt 18 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A fellebbezések folytán másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés-büntetését 22 év fegyházra súlyosította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.