Jogerős ítélet kutyatámadásos ügyben
A vádlottak házastársak, akik lakóházuk bekerített, körbezárt udvarán tartották akita inu fajtájú kutyájukat. 2019. július 18-án a házuk udvarán tartózkodtak, majd mikor az őket meglátogató rokonaik távozni készültek az egyik vádlott kinyitotta a nagykaput és kutyájuk kiszaladt az utcára.
Az utcán épp egy család kerékpározott, közülük az 5 éves kisfiú haladt elöl kerékpárjával. A kutya rátámadt a kisfiúra, ledöntötte kerékpárjáról és amikor a kisfiú védekezni próbált a jobb alkarját elkapta, a földre rántotta és a karjánál fogva rángatta, miközben legalább 4 alkalommal megharapta. Az apa a támadást látva kerékpárjával felgyorsított, próbálta elütni a kutyát, de az út széli betonpadkának ütközött és elesett. A kutya az apa közeledtétől meghátrált, elengedte a kisfiút és elindult visszafelé. A kisfiú anyukája a támadást látva kiabálni kezdett, de amint a kutya vele szembe jött megijedt, vészfékezett, aminek hatására elvesztette a kerékpár felett a kontrollt, elesett és beütötte a fejét, rövid időre az eszméletét is elvesztette. A kiabálásra a vádlottak és több szomszéd is kiment az utcára, hogy megnézzék mi történt.
Az apa az eséstől 8 napon belül gyógyuló sérülést, a kisfiú súlyos, 3-4 hét gyógytartamú sérüléseket, míg az anya ténylegesen 2-3 hét gyógytartamú, de közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.
A Szekszárdi Törvényszék a vádlottakat gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni vétségben találta bűnösnek, ezért az elsőrendű vádlottat 1 év szabadságvesztésre és 200.000 forint pénzbüntetésre, míg a másodrendű vádlottat 1 év 3 hónap szabadságvesztésre és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását mindkét vádlott esetében 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet ellen az ügyész eltérő minősítésért és a vádlottak előzetes bírósági mentesítésben részesítése végett, míg az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, a másodrendű vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.
A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a vádlottak cselekményét az első fokon kiszabott büntetések érintetlenül hagyása mellett 2 rendbeli gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségének minősítette és a vádlottakat előzetes bírósági mentesítésben részesítette. Az ítélet jogerős.